Faber Master

Faber Master #mindenamiépítőipar

Faber Master #mindenamiépítőipar

Fürdőszoba felújítás

5 dolog, amiről nem gondolod mekkora bajt okozhat

2022. október 14. - Faber Master Kft

Fürdőszoba felújítás eddig minden projektünkön volt és rendszerint azt jelentette, hogy totálisan szétromboltuk a meglévő fürdőszobát, tégláig visszabontottuk és teljesen új elrendezéssel folytattuk.

A Megrendelők egy felújítás alatt általában nem is gondolják, hogy mennyi mindenre kellene előre gondolniuk és mennyi minden múlik rajtuk.

Összegyűjtöttük azt az 5 dolgot, valós példákon keresztül, amire a korábbi fürdőszoba felújítások alatt az Ügyfeleink nem gondolták, hogy nagy gondot okozhat.

img_0417.JPG

  1. Menet közben döntjük el, milyen legyen a fürdőszoba felújítás

Egy felújításkor a megrendelő és a kivitelező először a helyszíni felmérésen találkoznak. Ennek az a célja, hogy a kivitelező átnézze a felújítandó helyiségeket, a konténer elhelyezési és az anyag deponálási lehetőségeket, átbeszélje a megrendelővel az igényeket, majd mindezek alapján adjon egy árajánlatot a felújításra.

Óriási öröm lenne mindenkinek, ha a megszülető árajánlat elsőre a végleges árat tartalmazná, de sajnos az esetek többségében az árak a felújítás közben változnak.

Ennek számos oka van. Az egyik például az, hogy ha nincs meg előre a terv, hogy pontosan mit és hogyan akarunk felújítani, hanem a kivitelezővel való szerződéskötés után kezdünk el ötletelni és boltokat járni.

Nézzünk néhány megtörtént példát, miért okoz ez módosításokat a költségekben.

Mondjuk azt beszéljük meg a kivitelezővel, hogy a fürdőszobát valami egyszerű, közepes méretű csempével szeretnénk burkolni, simán hálóba rakva. Ez szinte a legegyszerűbb burkolási munka, se túl sok pénzt, se túl sok időt nem igényel.

1_1.jpg

De aztán a megállapodás után elkezdjük járni a boltokat, és meglátunk két gyönyörű csempét, amit szeretnénk használni a fürdőszoba felújítás során. Az egyik csempe 7x15 cm -s, a másik 120x60 cm-s. És megszületik a fejünkben a design, hogy a nagy csempéből lesz az egyik fal, a kis csempéből meg halszálkába rakva a többi. Jól fog kinézni? De még mennyire. Ugyanannyi munkát jelent, mint mondjuk egy 30x60 cm-s csempével kiburkolni a fürdőt? De még mennyire, hogy nem.

De ugyanilyen eltérést okozott már például, hogy először zuhanyzót tálcával szerettek volna kivitelezni, aztán végül az épített zuhany mellett döntött az ügyfél. Ez a zuhanyzó padló rész lejtése miatt nem mindegy. 

nevtelen_terv-4.png

    Szürke SMC zuhanytálca                                                          Épített Zuhany 

2. Nem szólunk időben a változásokról a kivitelezőnek

Itt el is érkezünk a másik nagyon fontos dologhoz egy fürdőszoba felújítás során. Hogy mindig időben szóljunk a kivitelezőnek, ha az eredeti megbeszéléshez képest valamin változtatunk.

A legalaposabb tervezés ellenére is előfordul, hogy valamin mégis változtatni szeretnénk vagy muszáj a fürdőszoba felújítás alatt. Ennél a helyzetnél egyetlen fontos dolog van, hogy arról azonnal egyeztessünk a kivitelezővel.

Ez nem csak egy fürdőszoba felújítás alatt, de minden esetben fontos. Az egyes munkafázisok egymásra épülnek, és ahogy halad előre a kivitelezés, egyre idő és költségigényesebb változtatni a már elkészült munkákon.

Az előző példánál maradva, a bútorba szerelhető csap helyett egy falba szerelt csapot választunk – vagy mondjuk álló csaptelepet, mert már olyan is van - és ezt azután mutatjuk meg a kivitelezőnek, hogy már az adott falszakasz vakolva – még rosszabb esetben már burkolva - van. Ilyenkor újra meg kell bontani a falat, és a gépésznek be kell szerelni a falba a csaptelep részeit.  Ezzel megint többletköltség keletkezik. Nem beszélve arról, hogy, ha nem generálkivitelezővel dolgozunk, hanem külön szakemberekkel, akkor nekünk kell visszaszervezni újra a gépészt a munkaterületre. Ami nem egyszerű feladat, és sok időt elpazarolhatunk vele.

 

Mosdó csaptelep                 Falsík alatti csaptelep                Álló csaptelep 

3. Nem jó anyagot választunk

A fürdőszoba felújítás alatt vásárolt anyagokkal – burkolatok, szaniterek, kiegészítők - a másik probléma az lehet, ha nem megfelelőt veszünk.

 img_9927.JPG

Így például nagyon fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy a burkolatot hova használjuk. A padlólap általában használható falra is, de a fali csempe csak a falra rakható, padlólapként nem használható, mert vékonyabb és gyengébb, így nem fogja elbírni a terhelést.

Csempe választáskor, ha a falra több csempét is kombinálunk, figyeljünk a vastagságukra is. Bár ránézésre és kimondva 4-5 mm eltérés nem tűnik nagy dolognak, de a falon egymás mellé ragasztva jelentős hézag lesz a csempék között (és nem, nem lehet ragasztóval áthidalni, mert a ragasztó nem erre szolgál).

Bármit is veszünk mindig a funkcionalitás előzze meg a design-t és mindig vegyük figyelembe a saját fürdőszobánk adottságait. Olyan megoldásokat keressünk, amik tetszenek nekünk, de praktikusan használhatóak is, hiszen a fürdőszoba az a terület, ahol a bútorok és egyéb kiegészítők hamar elhasználódhatnak.

Így például most nagyon elterjedt az ajtó nélküli walk- in zuhany, ami valóban gyönyörű a képeken, de mondjuk egy parányi fürdőben tuti, hogy elárasztasz mindent is vízzel a legrövidebb zuhany alatt is.  Ha kicsi a fürdőnk, de nagyon szeretnénk elkerülni a sok fém látványát a zuhanykabinnál ma már találunk olyat, amik nagyon kifinomultak és nem olyan ormótlanok.

nevtelen_terv.png

Szögletes zuhanykabin                                                          Walk-in zuhany 

4. Pontosan mérjünk

A fürdőszoba felújítás alatt választott kiegészítők tekintetében még arra is figyeljünk oda, hogy megfelelő méretet vegyünk. Egyetlen szoba felújításánál sem elég körülbelül tudni a méreteket, de a fürdőszoba felújítás során egy-egy cm is befolyásolja a fürdőnk használhatóságát.

Egy fürdőszoba felújítás mindig azzal kell kezdődjön, hogy leveszzük a helyiség méreteit és felrajzolunk egy alaprajzot.

nevtelen_terv-3.png 

Egy felújítás során lehetőleg minden méretet és jegyzetet írjunk fel, mert azt gondoljuk emlékszünk majd, de nem fogunk. Célszerű az infókat egybe gyűjteni, mert különben el fogunk veszni a papír fecnikben. Ehhez segítségül szolgálhatnak az ingyen letölthető felújítás tervező füzeteink.

A mérésekhez célszerű beszerezni egy lézeres mérőt, mert egyszerűbben és pontosabban tudunk nagyobb távolságokat mérni vele. Az alaprajz készítéshez pedig ma már vannak ingyenes programok, mint például a planner 5d, de használhatunk kockás papírt és léptékvonalzót is.  

Ha meg van az alaprajzunk, méretezett bútorsablonokkal megpróbálhatjuk megtalálni a legideálisabb elrendezést. Ehhez fontos, hogy azt is felmérjük, hogy pontosan, hogy szeretnénk használni a felújítás után a fürdőszobánkat.

Nem ugyanaz az elrendezés és méret célszerű akkor, ha csak egy vendég fürdő lesz, vagy, ha mondjuk egy nagyobb termetű férfi használja a fürdőszobát nap mint nap.

Mondjuk van egy 150 cm hosszú falunk, amire rakunk egy zuhanyzót és egy mosdót. Ha például csak egy vendég fürdő lesz, elég lehet egy 80x80 cm -s zuhanyzó is, és inkább nagyobb, kényelmesebb 60cm-es mosdót helyezzünk el. De ha napi szinten fogja egy nagyobb termetű férfi használni a fürdőszobát, inkább nagyobb zuhanyzót válasszunk és a mosdó méretéből csípjünk el.

Ha kitaláltuk az elrendezést, a méreteket, és kiválasztottuk a termékeket, ezeket mind mutassuk meg a kivitelezőnek, aki az alaprajzok és a termékek műszaki specifikációja szerint pontosan el fogja tudni helyezni a beépítéshez szükséges gépész és elektromos kiállásokat.

A fürdőszoba felújításnál fontos a sorrend. Először megtervezzük az elrendezést, azután kiválasztjuk – vagy legalább eldöntjük – milyen méretű és tulajdonságú burkolatokat, szanitereket és egyéb kiegészítőket fogunk használni.  Ezután kérünk ajánlatot. Majd megállapodás után kezdjük a bontást. Ezután jönnek a gépészeti és elektromos alapszerelések, majd a falak vakolása és a padló betonozása. Ezt követi a vízszigetelés, a burkolás és végül a szerelvényezés.

nevtelen_terv.jpg

5. Eddig sem volt baja

Az, hogy valaki milyen fürdőszoba felújítás mellett dönt – teljesen szétveri és nulláról újra összerakja, vagy csak szépészetileg újítja fel és modernizálja - egyéni preferencia kérdése. De érdemes a kivitelező javaslatait és egy teljes átalakítást megfontolni, ha már neki kezdünk és persze a keretünk engedi.

Vegyük azt, hogy van egy lakás, amiben egy idős néni egyedül lakott. Megvásároltuk és felújítjuk. Sokan gondolják úgy, hogy mivel a fürdőszoba eddig is működött, és nem volt vele gond, elég esztétikailag felújítani, és mondjuk csak rácsempézni a meglévőre csempére. 

Azonban a helyzet a legtöbb esetben nem ilyen egyszerű.

Egyrészt a fürdőszobában a vezetékek és a csövek a falban rejtve futnak, amit több réteg vakolat és csempe fed el. A legtöbb esetben azt, ha eltörött és csöpög nem is a tulajok veszik észre, hanem az alsó szomszéd, amikor már a fejére ömlik a mennyezetről a víz.

A másik fontos szempont pedig az, hogy nyilván a csövek és csaptelepek élettartalma is a használatuk minőségétől és mennyiségétől függ. Amíg az egyedül élő néni valószínűleg keveset használta a vizet, addig a lakásba beköltöző 3-4 tagú család jóval többet fogja, és, ha eddig nem is volt baja az öreg csapnak, ezután biztos hamarabb lesz.

Persze egy fürdőszoba felújítás tudjuk, hogy nagyon költséges dolog, de azt tudjuk tanácsolni, hogy abban az esetben, ha teljeskörű felújításra nincs keretünk, úgy szépészeti felújításra – mint mondjuk ráburkolni a meglévő csempére – ne költsünk. Inkább várjuk ki míg teljeskörűen - víz és villany tekintetében - is kivitelezni tudunk egy fürdőszoba felújítást.  

Azért is fontos a gépészeti és elektromos felújítás mivel a gépészeti csövek és az elektromos kábelek a falban futnak, így burkolás után egy régi cső repedése, törése, cseréje tönkre teszi az új burkolatot. Így akkor az a végén már sokkal drágább lesz.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Ingyenes felújítás tervező  füzetek 

Minden, amit a konyha felújításról tudni kell 

4 szempont kivitelező választásánál 

Felújítások előtte utána videói

 

Kivitelező választásakor mi erre a 4 dologra figyelnénk

A Mapei egyik felmérése szerint minden harmadik megrendelőt megkárosítanak a kontár kivitelező vállalkozók. De akkor hogyan merne bárki is belevágni egy felújításba? 

A magyarepitestechnika.hu egy korábbi cikke alapján „2022 márciusában 675 társas vállalkozás jött létre az építőiparban, ami 6 hónapos rekordnak számít, és messze meghaladja a COVID előtti cégbejegyzési értékeket is. A legnagyobb emelkedés az egyéni vállalkozások tekintetében volt: csak márciusban 1519-el nőtt a számuk. Ez azonban nem tekinthető pozitív jelenségnek.”

Valóban gyanús, hogy míg a koronavírus alatt más ágazatban dolgozó cégek bezártak, addig az építőiparban duplájára nőtt a számuk. 

Ma már mindenki, aki valaha fogott csavarhúzót a kezébe kivitelező, és építési vállalkozónak tekinti magát? Ember legyen a talpán, aki ebből a mennyiségből elsőre kiválasztja a tutit. De ha valaki megpróbálkozik vele, a kiválasztást egy több állomásos folyamatnak kell tekinteni, ahol minden megállónak meg van a maga kulcsfontosságú lépése.

Legalább 3 kivitelező ajánlatát szerezzük be 

Arra, hogy honnan halásszuk le a kivitelező jelölteket, nincs jó recept. Kereshetünk a neten, vagy átböngészhetjük a szakember kereső oldalakat, de hagyatkozhatunk egy ismerős vagy a szomszéd ajánlására is . Biztos, hogy minden kategóriában akad jó és rossz kivitelező is. 

Talán az ismerős vagy a szomszéd ajánlása azért lehet biztosabb, mert, ha még munka közben kapjuk el a kivitelező csapatot, láthatjuk mit, hogyan és ki csinál. Viszont bárhonnan is választjuk, érdemes legalább 3 kivitelező ajánlatát beszerezni. Ebből leszűrhetjük ki milyen anyagokat, műszaki megoldásokat és árakat használ. 

Először is, sose tegyük le a voksunk olyan kivitelező mellett, aki nem jön ki az árajánlat adás előtt felmérni a helyszínt. Nem, ezt nem azért teszik, hogy megnézzék a környéket mennyit lehet elkérni , hanem azért, mert sok tényező és kérdés fontos lehet a munka szervezésénél és a költségeknél, amit a Megrendelők egy ajánlatkérő levélben vagy telefonbeszélgetésnél nem biztos, hogy említenek. 

Ilyen mondjuk, hogy alkalmas -e a terület arra, hogy közel kihelyezzen konténert, vagy zsákokba rakva két utcát kell sétálgatni a sittel. De az sem mindegy például, hogy milyen falazatú házról beszélgetünk, meg mekkoráról pontosan és, hogy a fürdőszoba burkolásnál milyen típusú, méretű csempét szeretnénk használni. 

Ha a kivitelező a lehető legprecízebb ajánlatot szeretné adni, mind pénz, mind határidő szempontjából, akkor törekszik arra, hogy ezeket a tényezőket, maximum az előre nem látható és nem várt események dobják meg. Ilyen lehet például, hogy mi van a parketta alatt, vagy egy bontás után fellelt penészedés. De nem minden tétel után fogja benyögni, hogy ja kérem ez nem volt benne az árban. Ha tisztességes, akkor igyekszik minél több tényezőt a munkáról előre megtudni vagy a megrendelővel együtt megtervezni, hogy minél kevesebb legyen a menet közbeni változtatás. 

Minél pontosabban előre megtervezzük és el tudjuk mondani a kivitelező részére, hogy milyen munkát szeretnénk elvégeztetni, annál hasonlóbbak lesznek az ajánlatok egymással, és nem a körtét fogjuk az almával összehasonlítgatni, hanem érdemi ajánlatokat és számokat látunk majd magunk előtt. 

Ellenőrizzük le az MKIK-ban

Azt általában mindenki tudja, hogy a kivitelező ellenőrizhető ingyenesen a cégnyilvántartásban. Itt érdemes megnézni, hogy esetleg 

  • nem – e tegnap alakult a cég, 
  • és, hogy van -e ellene végrehajtás, 
  • na meg érvényes -e az adószáma, 
  • és, hogy valóban azzal beszélgetünk-e, aki a cég képviseletére jogosult. 

Ugyanígy az egyéni vállalkozók is ellenőrizhetőek

Kivitelező tartja a sisakját

De, ha igazán olyat keresünk, aki hivatalosan és törvényesen működik, akkor azt ellenőrizzük le, hogy a kivitelező szerepel -e a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara építőipari kivitelező keresőjében. 

Ez a nyilvántartás nem fog túl sok információt adni, de azt fogja sugallani a kivitelező jelöltünkről, hogy tisztában van vele, mik a szakmai adminisztrációs kötelezettségei, amiknek eleget is tesz, tehát feltételezhető, hogy nem csak rövid életűre vagy eltűnősre tervezi a létezését. 

A cégjegyzékben és az MKIK-ban is adatként szerepel a cég vagy vállalkozó székhelye, illetve a vezető lakcíme. Ennek is utána járhatunk, legalább a google térképen, hogy mondjuk egy kietlen pusztát, cégtemetőt vagy egy normális irodaházat találunk -e a címen. Ha tudunk olyan címet, ahol tényleg belehet hozzá kopogni, nem fog tudni csak úgy lelépni.  

Ismerjük meg a kivitelezőt

Erre a pontra elérve, már elég valószínű, hogy van egy jelölt a három közül, aki a legszimpatikusabb.

Itt épp olyan szempontokat kell figyelembe vennünk, amiket egy randizós időszakban is fontosnak tartanánk: 

ott van a randin időben? 

felhív, amikor megígéri? 

jelzi előre, ha késik? 

odafigyel arra, amit mondunk neki? 

érti, amit kérünk tőle? 

Tuti mind Vártunk mar órákat, napokat és talán örökkévalóságot is egy-egy szerelőre, hogy eljöjjön megnézni a munkát, vagy visszahívjon, hogy vállalja -e. 

Amikor aztán felhívjuk, hogy most már nem várunk tovább, jön a duma, hogy mennyire elfoglalt és mennyi mindenre nem jut ideje. 

Ez önzőséget és tisztelemséget mutat. Ha már az elején csak egy mellékszereplő vagyunk neki, akkor később se leszünk mi a főhősök. Az ilyesmitől meneküljünk már az elején. 

A kivitelezővel időpontot egyeztetni épp olyan dolog, mint bárki mással. Ha nem tud  pontos időpontot mondani, csak a holnap valamikor biztos kiugrunk időpont szabad a naptárjában, akkor hagyják is egymást annyiban. Mert , aki már egy fél órás megbeszélést sem tud ütemezni, hogy fogja a munkát beütemezni. 

Persze előfordulhat, hogy tényleg közbejön valami, ezzel semmi gond, csak jelezze. 

Mindig azt a kivitelezőt válasszuk, aki megbízható, és aki elérhető már az elején, mert az fog törekedni arra, hogy folyamatosan jöjjön dolgozni hozzánk, időben befejezze a munkát, és ott legyen, ha problémánk van menetközben.  

Figyeljünk a jelekre, és igyekezzünk, minél többet megtudni róla. 

A tapasztalataink szerint a megrendelők szinte sosem kérdeznek semmit a kivitelező hátteréről. Pedig érdemes a kivitelezővel való találkozásokat állásinterjúként kezelni, és jól megizzasztani a jelöltet néhány kérdéssel:

Van -e irodája, vagy esetleg műhelye, ahol megtalálható ? 

Az mindig egy biztos pont, ha a vállalkozónak van egy biztos pontja .

Van – e éppen futó munkája? 

Az instagram meg a pinterest világában ma már inspirációt találni a világ legegyszerűbb dolga és az egyik leghasznosabb is. Az inspirációt a saját refenciákként eladni sajnos szintén elég egyszerű. Leszedjük innen, feltesszük oda, a kép forrását meg elfelejtjük megjelölni.

Az adott kivitelezőt leellenőrizni a közösségi médiákon nagyon fontos dolog. Az, hogy ott jelennek vannak, azt jelenti, hogy van némi szervezettség és igényesség bennük, és talán hosszabb távra terveznek, mint, hogy felszívódjanak a mi munkánk elvégzése után. 

Viszont amit látunk mindig kezeljük fenntartással, és alaposan nézzük végig a képeket, mi az , ami inspirációként van fent, és mi abból a tényleges saját munka. 

Ha referenciákra vagyunk kíváncsiak elsősorban a weboldalakat nézzük át, és inkább kérdezzünk rá, hogy van-e olyan futó projekt, amit meg tudunk nézni, vagy valaki , akivel beszélni tudunk. Ha habozás nélkül igen a válasz, nincs gond. Ha habozás van, mi is habozzunk . 

Ha van futó munka, menjünk el, hogy lássuk mondjuk, milyen munkásokkal dolgozik, milyen minőségben, hogyan kezeli a munkaterületet, milyen szerszámokkal dolgozik. 

De elsősorban egyáltalán azt lássuk a saját szemünkkel, hogy tényleg dolgozik, és csinálja, amit elvállal. Azért az a kivitelező, aki egy másik munkát elvégez, már valószínű nem fog lelépni pont a mi pénzünkkel.  Az a kivitelező, aki meg egyetlen helyre se tud minket beengedni, vagy éppen semmilyen munkája nincsen, sántít. 

Ha a háttér , amit elénk tolnak igaz, akkor amit látunk és a különböző kérdésekre a válaszok is egy egész kerek sztorit fognak előadni. Ha viszont a történetekből az áll össze, hogy a szakemberünk egyazon évben dolgozott külföldön, meg húzott fel egy 100 lakásos társasházat itthon, akkor valami nem stimmel. 

Ne féljünk kérdezni a kivitelezőtől és jobban megismerni. Milyen körülmények között dolgozik? Egyedül? Csapatban? Van-e irodája? Háttér adminisztrációs csapata? Ki fogja elvégezni és felügyelni a munkát? Ki fogja kiállítani a számlánkat? Mióta dolgoznak együtt a csapattal? Milyen történeteik vannak? 

Ha nincs kamu, akkor ezek egy beszélgetésben magától fognak előkerülni, ha kínosan ügyelnek rá, hogy ne kelljen magukról beszélni, akkor ott valami gyanús. 

A Kivitelező aláírása kincset ér

Elég nyílt titok, hogy az építőiparban elég magas a – nevezzük fekete munka – aránya. Nyilván, hogy az otthonfelújítási támogatás bevezetése ezt a problémát is kezelni próbálta, azzal, hogy megkívánta a számla és szerződés meglétét. 

Kivitelező és Megrendelő szerződést kötnek

Az már egy másik cikk témája, hogy a Mák szerződés mintája sokat nem ér, ha probléma merülne fel, mert szinte semmi konkrétumról nem rendelkezik. 

De legalább az benne van, hogy a kivitelező mit, mikorra és mennyiért végez el. 

Ha nem veszünk fel támogatást, akkor is nagyon fontos, hogy legyen szerződésünk . Legalább egy papír fecnire kézzel írva, ami azt is leírja, hogy a kivitelező részére mikor és mekkora összeget fizetünk. Fontos, hogy a kifizetéseket ne csak időponthoz, hanem konkrét feltételhez is kössük. 

Ha előleget adunk a munka megkezdése előtt, azt az anyagköltségekre adjuk. A pénz átadásáról legyen egy papírunk, amin szerepel, hogy építési anyagokra adtuk a pénzt. Ha a kivitelező ennek ellenére lelépne a pénzünkkel, egy ügyes ügyvéd esetleg tudja lopás irányába terelni az ügyet. Mert mindenfajta papír nélkül még egy szerződésszegést sem tudunk bizonyítani a polgári bíróságon, nemhogy csalást a rendőrségen. 

Munkadíjra sose adjunk előleget, azt csak mindig elkészült munkafázisok után fizessük. 

Azt pedig ezek után már le sem kell írni, hogy azt a kivitelezőt, aki nem akar aláírni semmit, vagy ilyen feltételekbe beleegyezni, ne is hívjuk fel többször. 

Nyilván érthető, hogy a mai árak mellett, az ember spórolni próbál. Elcsábulunk az olcsóbb ajánlatok, a pikk-pakk lezavarjuk határidők és a nettos összegek csillogásában. De vigyázzunk. Mert sajnos, mint tudjuk, nem véletlenül születtek az örök érvényű nem mind arany , ami fénylik, olcsó húsnak híg a levele, és jobb félni, mint megijedni mondatok. 

www.fabermaster.hu

Amikor a homlokzat szigetelés kidobott pénz volt.

5 valós eset mutatja be, mi történik, ha olyan csinálja, aki nem ismeri a hőszigetelés szabályait.

A mostani rezsi csökkentős emelős mizéria közepette megugrott a homlokzati hőszigetelés iránt érdeklődök és a saját kezű önálló szigetelő próbálkozók száma, de sajnos azt már kevesen tudják mik a homlokzati hőszigetelés szabályai. Emiatt sajnos sok esetben jártunk már problémát felmérni és javítani.

pexels-pixabay-358636.jpg

A homlokzat szigetelés jelentős összegekbe kerül, így a felújításnak ez nem az a pontja, ahol érdemes spórolni. Bármilyen egyszerűnek is tűnik „néhány lapot ragasztóval feldobálni a falra” – közel sem erről szól, ha jól és tartósan akarjuk csinálni. Mert egy rosszul megválasztott vagy hibásan kivitelezett szigetelés, nemhogy nem hoz csökkenést a fűtés számlán, de kidobott pénz lehet.

5 olyan valós esetet hoztunk, ahol a homlokzati hőszigetelés szabályai ismeretének hiányában, nem volt értelme a befektetett pénznek.

Nem homlokzat szigetelési rendszert vásároltak

A homlokzat szigetelés első lépése, a hőszigetelő rendszer megválasztása. Ez a mondat, már magában rejti az első általunk tapasztalt hibás szigetelés okát.

Adott egy 30 év körüli ház, amit a tulajok apránként újítottak fel. A felújítás utolsó lépéseként jutottak el a szigeteléshez, aminek a kivitelezésére már kevesebb pénzük maradt, ezért ott spóroltak, ahol tudtak. A családapa jó üzleti és kutató érzéke alapján, a ház belső terébe, másodkézből és akciókból különböző típusú burkolatokat vásárolt meg, ami nagyon kifizetődő és vagány design-ú lett. Ugyanakkor ugyanez az eljárás a szigetelő anyagok megvásárlásakor, a szigetelés teljes alkalmatlanságát eredményezte.

A homlokzati hőszigetelés szabályai között az egyik első betartandó lépés, hogy anyag választáskor rendszerben kell gondolkodnunk. Ebbe a rendszerbe tartozik a hőszigetelő lemez, a ragasztó, az üvegszövet háló, az alapozó és a vakolat, valamint kiegészítői a dübel, az élvédő és a lábazati sín. A netről ingyen letölthető bevásárló lista iránymutatást ad, hogy a költségek tervezésénél milyen anyagokkal és kiegészítőkkel és milyen átlagos mennyiségekkel kell számolni.

A rendszer vásárlás azért fontos, mert a rendszerelemeket a gyártó úgy állítja össze, hogy azok egymásra épülnek, és ezzel érik el az előírásszerű teljesítményt, melyekről hosszú évek kísérletei alapján bizonyosodnak meg. A gyártó által összeállított rendszer elemeit más-más termékkel helyettesítve a minőség nem garantált, és nem kapható az ilyen hőszigetelésre rendszergarancia sem.

Tehát a különböző helyekről akciósan összevásárolt, eltérő típusú elemek csökkentik a beruházás költségét, de az eredmény hatásosságát is, mert nem kompatibilisek egymással.

Ennek az lehet az eredménye, hogy például pár év után lefordul a szigetelés a falról, és mivel nem rendszert vásároltunk, nem él rendszergarancia sem, tehát az esetlegesen okozott kárt (mondjuk ráesett egy ott parkoló autóra) magunk kell, hogy megfizessük.

4.jpg

A lábazatra később ugyanazt a szigetelő lapot használták

Egy másik háznál a problémát az okozta, hogy a lábazat szigetelése nem a homlokzat szigeteléssel együtt készült el, csak utólag. Ez már eleve nagy hiba volt. A bajt viszont tetőzte, hogy a később kivitelezett lábazat szigetelést, a homlokzat szigeteléssel megegyező módon készítették el.  

A lábazat és a homlokzat együttes elkészítése azért fontos, hogy biztos legyen, hogy a lábazat eléri a homlokzat szigetelő képességét, különben a találkozásuknál hőhíd fog kialakulni.

Viszont mivel a lábazat szigetelés esetében elengedhetetlen a vízzárás megléte. Ezért a homlokzati hőszigetelés szabályai közül, az minden körülmények között betartandó, hogy a lábazatra nem használhatjuk fel ugyanazt a szigetelő lapot, mint a homlokzatra.

Ha röviden akarjuk összefoglalni, akkor létezik a

polisztirolhab, ide tartozik az 

  • EPS (értsd még: nikecell, hungarocell), az olcsó és megbízható fehér, ami vízszigetelésre nem alkalmas
  • Grafitos polisztirol, ami grafitlemez részecskéket tartalmaz és ezáltal jobb hővezető képességű
  • és az XPS, mely zárt cellás kialakítású, az előzőeknél jóval magasabb a hőszigetelési képessége, de az ára is, viszont vízzáró.

a másik lehetőségként a kőzetgyapot választható, mely kiváló hő és hangszigetelő tulajdonságokkal bír, páraáteresztő képességű vattaszerű anyag, ami mind anyag, mind munkadíj szempontjából a drágább árkategóriába tartozik.

Az, hogy a homlokzatra milyen anyagot választunk befolyásolja, hogy

  • milyen megtakarítást kívánunk elérni a fűtés és klíma használatában
  • ezért a megtakarításért mennyi pénzt tudunk befektetni
  • milyen falazóanyagból készült a házunk (mert például egy vályogház esetében csak a kőzetgyapot jöhet szóba)
  • a hőszigetelés mellett milyen eredményt szeretnénk még elérni (pl: hangszigetelés).

 Lábazat esetében viszont XPS polisztirol használata szükséges. A hungarocell szigetelés nem alkalmas a lábazatra, mert nem bírja a nedvességet. A lábazat pedig egyrészt a talajból felszivárgó nedvességnek is ellen kell álljon, másrészt a felcsapódó esővizet is kint kell tartania, különben hőhíd alakul ki és penészedhet a ház belső fala. Ezért az is fontos, hogy a lábazatra nem teszünk dübelt, mert az átszakítja a szigetelést, ahol nedvesedhet, helyette purhabos ragasztót célszerű használni.

6.jpg

Nem megfelelő időjárási viszonyok között készült el a homlokzat

Egy család saját kézzel állt neki a homlokzat szigetelés kivitelezésének a kánikula közepén. A munkafolyamatokban, és az anyagválasztásban is precíz munkát végeztek, mégis egy idő után a vakolat megrepedt .

A homlokzat szigetelésben bekövetkező olyan hibák, mint a vakolat repedése, vagy a felület foltosodása, mind a rossz időjárási viszonyok között elkészített szigetelés eredménye, és ezt nem tudhatjuk le annyival, hogy na nyilván esőben nem szigetelünk.

A vakolat a családi házon, a látszólag szakszerű kivitelezés ellenére azért repedhetett meg, mert 30 fok felett gyorsabban megkötnek az anyagok, és a gyors száradás miatt megreped a vakolat.

Gondolhatnánk, akkor kivárjuk a nyári hőguta elmúlását, és majd ősszel nekiállunk a munkának. De akkor is nagyon oda kell figyelni. A drasztikus hőmérséklet-ingadozás, a csapadék vagy a magas páratartalom miatt nedvességet kaphat a felület, amitől foltos lesz. Mindenféle nedves hatás után legalább 72 órát kell várni a munka folytatásával, nehogy száradáskor savasodás alakuljon ki, amely megmarhatja a vakolatot.

Télen, igazi tartós eredményt elérni kívánó szakemberek, egyáltalán nem végeznek szigetelést, még akkor sem, ha a mostani telek nem hasonlíthatóak össze a régi időkkel. De még akkor is, ha napközben melegebb a hőmérséklet, a homlokzati hőszigetelés szabályai és maguk a gyártók is úgy írják elő, hogy 5 fok alatt nem használható a ragasztó, nem beszélve arról, hogy az éjszakai fagyok is mennyit ártanak a felületnek.

Mivel az időjárás szeszélyes, nincs igazán tökéletes recept, mikor kell elvégezni a szigetelést. De mindenképpen előre figyelni kell az időjárást, és olyan kivitelezőt kell keresni, aki pontosan tudja, hogy melyik időjárási viszony, milyen munkafolyamatnak árt, és az ellen milyen védelmet igényel a munkaterület, vagy milyen munkaidő beosztást követel meg. Így például egy igazán profi csapat a színezést bevállalja a hajnali órákban nyáron, amikor a felületet nem tűzi a nap, mert akkor biztosított, hogy nem fog a színező vakolat repedezni.

A ragasztó mindent megtart

A legtöbben úgy gondolják, hogy a szigetelés egész egyszerű dolog. „Veszünk pár lapot, egy erős ragasztót, azzal itt-ott a lapot megkenjük és feldobáljuk a falra. Ahol egyenletlen ott egy kicsit több ragasztót tolunk neki, ha a málló vakolat eddig nem jött le, a szigetelés biztosan ott tartja. „

Ha ilyen vagy ehhez hasonló mondatokat hall a szigetelést elvégezni jelentkező akár kivitelezőtől, akár baráttól - de inkább ellenségtől - kedvesen, de határozottan utasítsa vissza a segítséget.

5.jpg

Előszöris a homlokzati hőszigetelés szabályai között alap, hogy a falat elő kell készíteni a hőszigetelésre. A málló vakolatot le kell verni, és utána portalanítani kell a falat. A felület egyenletes kell legyen. Csak olyan falfelület alkalmas hőszigetelésre, amelynek síktól való eltérése nem haladja meg  ±0,5 cm-t . Az egyenetlenségeket vakolással, vagy – a probléma áthidalásával – a szigetelőlapok vastagságának változtatásával egyenlítik ki.

A ragasztóval az egyenletlenségeket nem szabad javítani, azt nem arra használjuk, hanem, hogy a szigetelő lapot a falhoz ragasszuk. A szigetelőlapokat vagy fogas glettvassal telibe húzzák, vagy perem-pont módszerrel kell felragasztani. Ennek lényege, hogy a lapok szélét ragasztóval körbekenik, majd a lap közepére általában két sorban három ragasztópogácsát helyeznek el.

A leggyakoribb hiba, hogy ha csak ragasztópogácsákkal rögzítik a szigetelőlapokat és elmarad a perem körbekenése a ragasztóval. Ekkor a levegő bemehet a lapok közé, páralecsapódást okozhat, vagy leválhat tőle a lap a falról.

Ugyanakkor van, aki azt gondolja, hogy a ragasztó és a dübel választható opció, kiváltják egymást. De ez téves. A helyes rétegrendben történő utólagos szigetelés esetében a megtisztított felületre az indítósínhez igazítva kerülnek felragasztásra a lapok, amiket dübellel rögzítve erősítünk meg, pont ott, ahol a ragasztó van. Erre kerül a beágyazott üvegszövet háló átfedéssel, majd ezután következik az alapozó és a színező vakolat.

A lépések összekeverése, kihagyása, nem szakszerű kivitelezése biztosan rontja az eredményt. A hibás kivitelezés leggyakoribb eredményei, hogy lefordul a szigetelés a falról, hőhíd keletkezik, lecsapódik a pára, penészedni kezd a fal, salétromos vagy repedezett lesz a vakolat.

2.jpg

Ezek a hibák nem fognak elsőre meglátszani. Lehet, hogy csak hosszú hetek, hónapok után fogjuk észrevenni, hogy valami nem stimmel. És nem is biztos, hogy azonnal rájövünk, hogy a jelentkező hibát a hőszigetelés okozta. Ha a szigetelést saját kézzel készítettük, magunkra vethetünk, ha mással, sajnos előfordulhat, hogy mire a hiba kibukik, a szaki cég bebukik.  Ezért mi mindig azt mondjuk, hogy egy bármilyen felújítási munka során alaposan fontoljuk meg kivel, mivel és mit végeztetünk el. – De ez mondjuk már egy egész más téma.

Valójában és összeségében elmondhatjuk, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a szigetelés nem egy nagy ördöngőség. De! Kizárólag, akkor lesz tartós, minőségi és esztétikus, ha a homlokzati hőszigetelés szabályai elsőtől az utolsóig be vannak tartva.  A kivitelezőknek kötelező, a megrendelőknek érdemes tudnia a szabályokat, azért, hogy értsék mit csinál a kivitelező. A szabályokból készítettünk egy 10 pontos listát, amit letöltve mindig elő lehet venni, amikor a kivitelező kijön felmérésre, ajánlatot kérünk anyagra vagy munkára, vagy figyeljük a munka előrehaladását.

Azt kell észben tartani, hogy egy ilyen jellegű beruházásnál nem azzal spórolunk, ha kijátsszuk a szabályokat, hanem azzal, ha elsőre olyan minőségben készítjük el, hogy még egyszer ne kelljen hozzá nyúlni.

Rossz sorrendben végzett munkák

És a még egyszer ne kelljen hozzányúlni mondattal jutottunk el az 5. hibához, amivel találkoztunk. Nem igazán hiba, de elcsúfítja az eredményt, ha a különböző felújítási fázisokat nem átgondoltan végezzük el. 

Jártunk már olyan helyen, ahol elkészült a homlokzat szigetelés, szépen és igényesen. Majd később döntöttek az ablakok cseréje, és egy klíma elhelyezése mellett. De sajnos mindkét fázis elcsúfította a szigetelést.

Az ablakcsere során megsérültek a kávák, így ezeket javítani kellett, és újra szinezni kellett. De hiába vásárolták meg a korábbi színt ismét a tulajok, az felkenve, már egyáltalán nem egyezett a homlokzat többi részével, hiszen az ott közben az időjárási viszonyoknak és pornak kitéve folyamatosan elszíneződött, így a végén az összhang érdekében újra festették az egész homlokzatot.

A klíma tekintetében, ha tudjuk, hogy egyszer szeretnénk élni vele, akkor célszerű egy nagyobb felújítás során az előkészületeit megtenni, és a kültéri kivezetését elhúzni a homlokzaton a szigetelés alatt. Lehet , hogy egy ideig csúnya lesz a kilógó kábel, de a végén legalább nem kell felvágni a szigetelést, vagy kábelcsatornákat végig vezetni a homlokzaton.

A homlokzat szigetelés, és összeségében minden felújítási munka egy hosszú távra szóló beruházás, amit mindig azzal kell kezdeni, hogy először végig gondoljuk mire van és lesz  szükségünk a következő években. Még, ha nem is tudjuk minden igényünket egyszerre kialakítani, érdemes megfontolni mire van pénzünk, mit célszerű először megcsinálni, és mire érdemes egyidejűleg előkészülni. Mert sajnos van az az eset, amikor a felújítás nem eredményt csak kidobott pénzt hoz.

 

/Fotók csak illusztrációk. www.canva.com/

 

EZ IS ÉRDEKELHETI 


5 hiba amitől elszállnak a lakás felújítás költségei 

4 fontos téma mielőtt felhívjuk a villanyszerelőt 

Lakásfelújítási ötletek

15 hely, ahonnan inspirációt szerezhetünk

Az inspiráció az utunk mozgatórugója, ami alapján terveink születnek, lakásfelújítás ötletek pattannak ki a fejünkből. Elengedhetetlen, hogy egy lakásfelújítást vagy építkezést is ezzel készítsünk elő. 

Az internet és a közösségi médiák tér nyerésével, ma már ez könnyű feladat. Azt már mind tudjuk, hogy az instagramon például milliónyi magyar és külföldi felhasználót lehet találni, rengeteg tippel, lakásbemutatóval, hasznos információval, és egyre több blog is születik a témában.

Azt már nem mindenki tudja, hogy ma már vannak az interneten ingyenesen letölthető felújítás tervező füzetek is, ahol rendszerezhetjük és gyűjthetjük az ötleteket. És arra például biztos nem gondolunk, hogy egy internetes játék, a ruhatárunk, vagy egy film segíthet a felújításunk megtervezésében.

Összegyűjtöttünk 15 helyet, ahol mi elindulunk, amikor inspirációra, lakásfelújítás ötletekre van szükségünk: 

_dsc3008_1.jpg

/Kép forrása: Rahel Pásztor - Ferenc Residency/

Applikációk

Pinterest 

Talán ez a leginkább ismert mindenki számára, ahol több millió képet, hozzá tartozó cikket és videót lehet találni felújítás és építészet témában. 

Canva

Ez a program elsősorban design szerkesztő applikációként ismert, azonban rengeteg valós képet lehet találni rajta, amik közül kulcsszót beírva kereshetünk, és találhatunk izgalmas megoldásokat, lakásfelújítás ötleteket. A Canva arra is jó lehet, hogy az interneten talált szobák, vagy nekünk tetsző termékek képeit egy-egy oldalon Moodboard formájában egybegyűjtsük. Ez elsősorban azoknak segíthet, akik nem vizuálisak és szükségük van arra, hogy maguk előtt lássák egyben a termékeket, hogy összepasszolnak-e. A Canva használata nagyon egyszerű, de itt is találunk ingyen szerkeszthető design tervező sablont. 

kitchen-2.png

Youtube

Házbemutatók, csináld magad oktató videók a világ minden pontjáról. Amiről youtubeon nem találunk videót, az talán nem is létezik. Az egyik kedvencünk Lone Fox Home csatornája, aki saját diy projekttel újítja fel az otthonát, amit néhány Ikea termékből és egyszerűbb kézi szerszámok segítségével mi is meg tudunk valósítani. 

Redecor 

Ez egy elég rendhagyó, de hasznos tipp. A Redecor egy enteriör dekoráló játék, ahol előre meghatározott szobákat rendezhetünk be, a játék által felkínált ezernyi szín, bútor, berendezési tárgy által. Így nem csak szórakozunk és időt töltünk, de a nekünk tetsző stílusokat is kipróbálgathatjuk és saját lakásfelújításunkhoz is ötleteket meríthetünk. 

lakásfelújítás ötletek gyűjtéséhez használható internetes dekorációs játék

/Kép forrása: Redecor.com/

Weboldalak

Lakbermagazin

Az online magazinon rengeteg lakás bemutatót találunk, részletes leírásokkal és sok képpel. Amiért nagyon jól használható lakásfelújítás ötletek gyűjtésére, az a kereső motorja, mert a lakások között négyzetméterek szerinti csoportokban is kereshetünk. 

Octogon 

Az Octogon elsősorban építészettel és design foglalkozó magazin, ahol a legújabb és legérdekesebb trendekről olvashatunk . 

Konstruktív magazin 

Egy igazi szaklap az építkezők számára, ahol hasznos szakmai tudnivalókról olvashatunk. 

Lakáskultúra 

Az egyik piac vezető lakberendezési magazin, ahol megtalálhatunk minden témát ami lakással, építkezéssel, dekorációval kapcsolatos 

Filmek

Reality show 

A legizgalmasabbak azok a sorozatok, ahol a való életet és a munka során felmerülő tényleges gondokat és eljárásokat láthatjuk .

A Netflixen igazán sok ilyet lehet találni, és hát valljuk be, mi jobb annál, mint, hogy a kanapéról ötleteljünk az új kanapénkról.

Az eddigi 5 legizgalmasabb sorozat szerint 

Lakásfelújítás ötletek szerezhetőek a Studio Mcgee  Dream Home makeotver valóság showból

 /Kép forrása: People magazin/

Dream Home Makeover

A Studio Mcgee nevű amerikai belsőépítészeti studió projektjeit bemutató sorozat 2 évaddal, ahol a mozi szoba berendezésétől , a konyha átalakításáig, egészen a studiót vezető házaspár 2 emeletes álomotthonáig mindenféle projekttel találkozunk modern vidéki ház stílusban. Július 27-étől látható a sorozat 3. évada. 

Amazing interiors

Ha extravagáns megoldásokon törjük a fejünket, az Amazing Interiors igazán nekünk való lesz. A sorozat a nem szokványos terekre és megoldásokra összpontosít. Minden részben végig kísérhetünk egy éppen épülő ház projektet. 


Interior design Masters 

Egy lakberendezési verseny, ahol lelkes amatörők hétről hétre izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat kapnak, a bolt berendezésétől a kollégiumi szobáig, ahol híres szakmabeliek értékelik a megoldásaikat. 


Stay here

Szálláshelyek átalakítására összpontosít a sorozat, amely nagyon alkalmas lehet, ha esetleg befektetési célú ingatlan felújításán gondolkozunk. 


Tiny House Nation 

A műsorban lakókocsikat alakítanak át lakható térré. Ha ezt megnézzük, biztosak leszünk benne, hogy nincs lehetetlen, és nincs olyan, hogy túl kicsi tér. 

Korhű sorozatok

A netflixes sorozatok nézésének másik oka, hogy csodálatos korhű stílusjegyekkel berendezett enteriöröket láthatunk. A mai trendek között terjed egy olyan irány, ahol egy modernebb berendezést keverünk egy-egy régebbi kor tradicionális bútorával. Egy korhű netflixes sorozat például segíthet az otthonunk stílusának vagy egyik meghatározó darabjának irányát meghatározni, a barokkos stílustól egészen a 80-as évekig. Erre nagyszerű sorozatok, amik amúgy is szórakoztatóak a Bridgerton, a Vezércsel, vagy a Korona . 

Filmes enteriőrök

A filmek általánosságban ebből a szempontból nagyon sok inspirációt adhatnak, ha a sztorin kívül figyelünk a helyszínekre is. 

Az egyik nagyon inspiráló film etéren a Poligamy című magyar alkotás, ahol a főhős melletti nők változásával, a lakásuk stílusa is változik, és mindig igazodik az adott hölgy szereplő életviteléhez és egyéniségéhez.

Környezetünk

 

És itt érkezünk el a lakberendezés, lakásfelújítás ötletek legfontosabb inspirációjához, ami saját magunk és környezetünk. Mert minden szerzett és látott inspiráció nagyon hasznos, de az út végén az a lényeg, hogy a mi ízlésünkhöz, életvitelünkhöz, és szokásainkhoz mi illik. Ezért az inspiráció gyűjtésből nem szabad kihagyni például a saját ruhásszekrényünket, aminek stílusa kiindulópont lehet a lakás stílusának a meghatározásánál is, mert általában egy színes ruhatár, egy színes egyéniséget is tükröz, aki szívesen használ bohó, feltűnőbb kiegészítőket, mint egy minimalista szürke, fehér, fekete gardrobú személy.

Azt javasoljuk, hogy egy felújítás stílus tervezését azzal kezdjük, hogy vegyük alaposan szemügyre a saját életterünk, és gyűjtsünk össze mindent, amit jelenleg látunk és szeretünk benne. Ezekre alapozva érdemes tovább keresgélni pinteresten és egyéb helyeken. 

Keresgélés közben azonban sosem szabad elfelejteni két fontos dolgot. 

Először is azt, hogy az otthonunk saját magunknak kell, hogy tetszen és minket kell, hogy kiszolgáljon, mert nem egy magazinnak, vagy egy pinterest fotónak készül, így nem igazán számít, hogy megfelel-e a trendeknek, vagy mások ízlésének. 

A másik dolog pedig, hogy minden képet amit látunk fenntartással kezeljünk, mert az interneten megtalálható képek nem mindig a valóságot tükrözik. Azok számtalan photoshop trükkel, megfelelő világítással és retussal készülnek, egészen más körülmények között, mint a saját otthonunk, így sosem szabad a végeredményt az internethez hasonlítani, csak inspirálódni szabad belőle, és utána gyorsan elfelejteni. 

Ha érdekli Önnek milyen a lakberendezési stílusa, töltse ki az alábbi tesztet: 

kepernyofoto_2022-07-26_10_30_32.png

 

Ne csak a mosolya fényesítse be az otthonát

avagy a lakás belső villamoshálózat felújításának 4 legfontosabb kérdése

_dsc3152.jpg

Fotó: Rahel Pásztor

Két szobában megy a tv, anya hajat szárít, a sütőben sül a vacsora, közben megy a mosás és teljes üzemmel dübörögnek a klímák. Ismerős helyzet? Az Ön lakása bírja ezt a strapát?

Ez a kép egy tipikus mai családi élet nyugodt estéje, amit azonban a régi lakások villamoshálózata nem biztos, hogy elbír! De amíg bizonyos orvosokhoz elmegyünk éves szűrésre, akkor is, ha nincs panaszunk, és a kéményseprőket beengedjük a lakásba éves felülvizsgálatra, mert kötelezően jönnek, addig villanyszerelőt már csak akkor hívunk, ha igazán nagy a baj.

Pedig tudta, hogy a hatályos szabályozás szerint 6 évente kellene a villamoshálózatot is felülvizsgáltatni?

 

Mi lehet a baj a villamoshálózattal?

A fent említett szabályozás szerint - leegyszerűsítve - ha bérbeadás vagy eladás történik, vagy egyébként 6 évente, egy arra jogosult villamos szakemberrel el kell készíttetni az úgynevezett villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatot. Ez alól csak azok a lakások kivételek, ahol az összes fogyasztó áram-védőkapcsolóval védett és a lakások villamos hálózatában nincsen 32 A-nél nagyobb leágazás.

Ugyan sok 20 évvel ezelőtti hálózat jól van kiépítve, de minimális áramfelvételre tervezték. A lakásokban csak néhány lámpa, egy tv, rádió, hűtő volt általában. Ezzel szemben ma már minden szobában tv, bedughatós kütyük, mosógép, mosogatógép, szárító, elektromos főzőlap, sütő, klímák, hangulatvilágítások és még sorolhatnánk, vannak egy átlagos családi házban. Ezek az eszközök jóval nagyobb áramfelvételt igényelnek.

Ugyanakkor a régebbi szerelések során, egy áramkörre volt kötve a lakásunk és benne a legtöbb elektromos berendezésünk. Ezzel szemben ma már általában minden helyiséget külön dugaszoló aljzattal és világítási áramkörrel látunk el a szelektivitás miatt, és a nagyfogyasztókat is külön áramkörrel kell ellátni.

Emellett régen másképp is szereltek. Sok helyen előnyben részesítették az úgynevezett sodort kötést. Ez azt jelenti, hogy kötőelem nélkül a vezetékek össze voltak sodorva majd szigetelőszalaggal voltak szigetelve. Jobb esetben. Az elavult kötések és a nem megfelelő vezetékvédő készülékek miatt melegszenek a vezetékek, és egy nagyobb terhelésnél akár ki is gyulladhatnak. Jellemzően pedig ezekből a régebbi szerelésekből hiányzik az áramvédő kapcsoló – ismertebb művésznevén FI-RELÉ.

De most ne kezdje el senki kutatni és vizsgálni a kötődobozokat és a konnektorokat otthon. Ezeket piszkálni, ha nem tudjuk mit látunk, életveszélyes lehet, mert áramütés érhet minket.

Egy lakásban vannak olyan munkák, amit egy – két ügyes – kézzel bíró tulaj könnyedén megoldhat, affinitással, szakember nélkül is. Na de, a villanyszerelést – mondjuk a körte kicserélésén kívül – nem nagyon sorolnánk ide.

 

img_3901_2.jpg

 Fotó: Faber Master 

 

Hogyan lehet felújítani az elektromos hálózatot?

A legideálisabb esetben éppen amúgy is felforgatjuk a lakásunkat egy felújítás keretében, fürdőszobát újítunk, festünk, burkolunk, padlót cserélünk. Ilyenkor már nem szabad kihagyni a villanyvezetékek felújítását sem. Nincs annál idegesítőbb, amikor a szép új konyhába beszerelt villanysütőt már nem bírja el a hálózat, és véshetjük szét a friss festést, burkolást.

Három féle lehetőségünk is van, hogyan újítunk fel.

Egy totális felújítás alkalmával teljesen eltávolítjuk a régi rendszert és minden elemét, beleértve a dugaljakat, kapcsolókat, lámpákat, csöveket, elosztódobozokat, kismegszakítókat.

Lehetőség van arra is, hogy csak egy-egy áramkör kerüljön felújításra. Ilyenkor az adott áramkör vezetékeit újra fűzzük, és a szerelvényeket (dugaljak, kapcsolók) kicseréljük.

Amikor egy új sütőt vagy klíma berendezést kívánunk telepíteni, bővítés szükséges és a készülék részére egy új dedikált áramkört alakítunk ki.

Ha nem akarunk vagy nem olyan az állapot, hogy szükség legyen mindent teljesen felújítani, lehetőség van arra is, hogy az elavult vezetékeket áthúzzuk, és védőcsőben korszerűre cseréljük, beleértve a szerelvényeket is.

A legnagyobb költséggel és porral járó, de legesztétikusabb megoldás, ha falba süllyesztve szerelünk. A villanyszerelő a vezetékezéshez szükséges csövezésnek először hornyot vág. Majd ezt kivési. Ezekbe a hornyokba kerülnek azok a csövek, melybe később a vezetékek lesznek behúzva. A kész hornyokba és dobozhelyekbe bekerülnek a csövek és a kötő, illetve szerelvénydobozok. Ezeket gipszel rögzíti. Bizonyos vezeték típusoknak nem feltétlenül kell védőcső vagy egyéb védelem, ilyen például az MBCU a FÖLDKÁBEL és MFAL kábel. Ezután következik a vezetékek behúzása és kötése, a biztosítéktábla felszerelése, az ideiglenes világítás és ideiglenes dugaljak (konnektorok) felszerelése, addig míg a végleges szerelvények fel nem kerülnek a helyükre.

Másik lehetőségként szerelhetünk akár falon kívüli védőcsöves és kábelcsatornás szereléssel is. Ennél azonban tudnunk kell együtt élni a lakásunkat, mint kígyó keresztül szövő kábelcsatorna hálózattal. Van , aki ezt észre se veszi, van akit esztétikailag zavarna.

A hivatalos szabályok szerint az ilyen munkáknál csatolni kell a mérési jegyzőkönyveket és minőségi tanúsítványokat, valamint csak érintésvédelmi felülvizsgálattal zárulhatnak. Ez plusz költséggel jár, ezért általában ritkán akarják a megrendelők.  De például egy jó szúrópróba lehet, hogy kókler szerelővel állunk-e szemben, ha a szó hallattán, csodálkozó vagy rémült pillantásokkal találjuk szembe magunkat.

Hogyan tervezzük meg a villanyszerelést?

A felújítás tervezését, ha módunkban van célszerű szakemberre, vagy lakberendezőre bízni. Akkor is, ha erre nincs módunk, de akkor is, ha van, célszerű előre néhány dolgot mindenképpen átgondolni.

Fontos előre eldöntenünk, hogy

  • milyen elektromos eszközök lesznek a lakásban,
  • fogunk-e árammal fűteni,
  • lesz – e klíma,
  • hogyan fogjuk használni a helyiségeket,
  • hol milyen fényre, konnektorra van szükség.

Ezek mind befolyásolják a korszerűsítés jellegét, a szükséges áramkörök és kiállások számát, amik a villanyszerelési ár alapját képezik. A villanyszerelő az első találkozáskor- és utána folyamatosan – rengeteg kérdést fog feltenni, mit hogyan és hova szeretnénk. Az ehhez való felkészülésben és előre tervezésben segíthet az ingyen letölthető világítás tervező füzet kitöltése.

 

img_7805.JPG

Fotó: Faber Master  

A tervezéshez első lépésben szükséges készítenünk egy alaprajzot, amelyen bejelöljük, az esetleges bontások és falazások után létrejövő helyiségeket. Az alaprajzon érdemes méretarányos bútorsablonokkal kialakítani a bútorozási tervet. Ezeket megrajzolhatjuk magunk egy léptékvonalzó segítségével, vagy vehetünk boltban előre gyártott sablont.

Helyezzük el a rajzon a konyhai gépeket, ágyakat, asztalokat, klímát, tvt és minden bútort. Ha ezzel meg vagyunk, lesz egy elképzelésünk hogyan fogjuk használni a teret.

Ez meghatározza, hogy hova kerüljön konnektor, hova mennyezeti lámpa vagy másodlagos világítás. Az ágyak körül, nappaliban, konyhában mindig célszerű több konnektort elhelyezni, hogy minden háztartási gépnek, szórakoztató egységnek, asztali lámpának legyen helye. Nincs annál idegesítőbb, mikor a totál generálos lakásunkban hosszabbító kell az íróasztali lámpához.

 

Hogyan válasszunk lámpát?  

Ha meg van a berendezésünk, először is döntsük el hozzá a fényforrások számát és típusát. Vegyük figyelembe a tervezett elrendezést, és a természetes fényeket.

Fényforrások közül megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos fényeket. Az elsődleges fények a központi források, az olyan mennyezeti lámpák, amik az egész szobát bevilágítják.

Ma már nem feltétlenül divat az egy lámpa magában a szoba közepén elrendezés. Érdemes játszani a fényekkel, és többféle másodlagos fényforrást is tervezni a szobába. Ezek a kiegészítő fények, mint a falikarok, állólámpák, amik vagy egy -egy felülethez koncentrált fényt adnak, vagy hangulatvilágítást biztosítanak.

img_8291.jpg

Fotó: Faber Master

A lámpa - mint a fény teste - szempontjából beszélhetünk mennyezeti lámpáról, csilláról, függesztékről, szpotról, valamint a kiegészítő lámpák között falikar, asztali és állólámpák között válogathatunk. Ezeket kombinálhatjuk egymással. Például megoldás lehet, nagy belmagasság esetén egy gipszkarton álmennyezet, amibe rejthetjük a spotokat a csillár köré. Ezeket egy kétpólusú kapcsolóval külön kapcsolgathatjuk a hangulatunk szerint.

A lámpákhoz számos kapcsoló megoldás közül választhatunk, melyek eltérően működnek és speciális jelzéssel vannak ellátva:

101 egypólusú kapcsoló

102 kétpólusú kapcsoló

103 három pólusú kapcsoló 3 külön áramkört kapcsol

105 csillárkapcsoló 2 külön áramkört kapcsol

106 váltókapcsoló

106+6 kettős váltókapcsoló

107 kereszt kapcsoló két váltókapcsoló közé kell beépíteni, ha egy adott lámpát 3 vagy több helyről szeretnénk kapcsolni
101N nyomógomb

Manapság a piacvezető szerelvény családok például a Schneider Asfora és a Legrand Valena, de ennek is nagyjából csak a képzeletünk szab határt, akár porcelán kapcsolókat is találunk a KatyPatytól.

_dsc2920.jpg

Fotó: Rahel Pásztor 

Míg a kapcsolók és konnektorok esetében általában egy lakásban egy családot szoktunk használni, addig a lámpák esetében ma már nem szükséges szetteket vásárolni. Nem kell, hogy a fali kar és a mennyezeti lámpa ugyanabba a családba tartozzon. Csak az a fontos, hogy harmónia legyen közöttük.

A lámpa formája, anyaga és elhelyezése egyébként sokat hozzá adhat vagy elvehet a lakás hangulatától is.

A megszokottnál lejjebb lógatott függőlámpa egy kanapé vagy az ágy mellett például optikailag nyújtja az alacsony teret.

A konyhasziget esetén elhelyezett páratlan számú függeszték is izgalmassá teszi a teret. Két lámpatest között 60-70 cm az ideális távolság. 3 függeszték esetén lehet nagyobb a távolság közöttük és kevesebb – 15-20 cm - a sziget széle felé.

Az asztal fellett elhelyezett függőlámpa esetén, az asztal lapja és a lámpa közötti ideális távolság 80-90 cm. Egy téglalapú alakú asztalnál, az asztal szélétől minimum 30 cm -re számolva helyezzük el.

De a lámpa anyaga is sokat változtat a hangulaton. Egy kristály csillár például egészen másképp ragyog, mint a többi fényforrás, így ez javíthat magában is a fényviszonyokon.

Ha már meg vannak a lámpák és azok helyei, döntsük el a fény színhőmérsékletét is hozzá. Ezt a Kelvin (K) érték mutatja.

Beszélhetünk nappali fehér fényről, ami 4000-4500 K közé esik, és elsősorban a munka tevékenységekhez szükséges, mint a konyha, vagy a dolgozószoba.

Emellett létezik hideg fehér fény is, 4500-6500, és a meleg  2700-3500 K között, ami a kikapcsolódáshoz lehet megfelelő, nappaliba vagy hálószobába.

A villanytervezés és a szerelés nem tűnik bonyolult dolognak, de nagyon fontos része a lakásunknak. Egy rosszul megválasztott színhőmérséklet vagy lámpa elrendezés zavarhatja a mindennapjainkat. Egy hozzá tartozó rosszul szerelt áramkör pedig veszélyeztetheti az életünket. 

A cél, hogy a lakásunk biztonságos, praktikus és harmónikus legyen. Mert amikor két szobában megy a tv, a gyerek hajat szárít, anya vacsorát főz, közben megy a mosás, és teljes üzemmel dübörögnek a klímák nem lehet gond, ha mindennek jól megterveztük és szakszerűen kiépítettük a helyét.

EZ IS ÉRDEKELHETI 

kepernyofoto_2022-03-11_21_58_52.png

 


 

kepernyofoto_2022-07-08_17_17_12.png

 

kepernyofoto_2022-07-08_17_18_17.png 

kepernyofoto_2022-03-11_21_58_39.png 

Hiánypótlásunk története

Az otthonfelújítási támogatás benyújtásának buktatói egy végül sikeres igénylés alapján

Kivitelezőként nem olyan meglepő manapság, hogy 5-ből 4 munkánkon az elmúlt évben az Ügyfelek jelezték már árajánlatkéréskor, hogy igénybe vennék az otthonfelújítási támogatást.  Ennek nagyjából ma minden Magyarországon bejegyzett, törvényesen működő, adózó vállalkozás megfelel, amellyel az igénylő nem áll kapcsolatban.

Legutolsó munkánkon egy extra kérés is érkezett, hogy adjuk is be a kérelmet az Ügyfél nevében.  Ugyan kaptunk egy hiánypótlást, de ettől még nem lett veszve semmi, mert a végére sikeres igénylés lett belőle.

Első hallásra a kérelem összekészítése és beadása képtelen vállalkozásnak tűnt, elnézve az elénk tornyosuló papír és szabály tenger látványát. De végül is áthajóztunk sikeresen azon a bizonyos tengeren és néhány tapasztalatot szereztünk ebből is.

pexels-anete-lusina-4792286.jpg

  1. Teljes a káosz az ingatlan címadatokban

 A felkérést követően az iratok összekészítését azzal kezdtük, hogy bekértük az igénylőtől – nevezzük ezután Ügyfélnek - a lakcímkártyákat, hiszen a támogatás első és fontos feltétele, hogy a család legalább egy éve lakcím kártyával igazoltan a felújított ingatlanban éljen  (kivéve, ha újonnan vásárolják az ingatlant).

Hogy biztosra menjünk a címek tekintetében lekértük az ingatlan tulajdoni lapját, és nagyon jól tettük. Ezt bárki egyszerűen megteheti, a földhivatal online portálon, ügyfélkapus azonosítást követően, 1.000,-Ft ellenében.

A tulajdoni lapon azt tapasztaltuk, hogy a lakcím kártyákon bejegyzett lakcím és a tulajdoni lap szerinti ingatlan cím nem egyeznek egymással. Bár ugyan arról az ingatlanról volt szó, mégis eltérés mutatkozott a két adatban, ami azért egy ügyintézőt eléggé megzavarhat.

A probléma orvoslására megkértük Ügyfelet, hogy az illetékes Önkormányzaton szerezzen be egy lakcím igazolást. Ezt az Önkormányzat 2 napon belül kiadta, és rögzítette benne, hogy az eltérés ellenére, ugyan arról az ingatlanról van szó. Ezt az igazolást, később csatoltuk a kérelemhez. 

  1. A házastársunkon is áll vagy bukik minden

Nagy félreértés övezi a házastárs szerepét is a támogatás igénylésében. Jelen esetben bár minden számla Ügyfél nevére szólt, és Ő volt egyetlen tulajdonosa is a szóban forgó ingatlannak, az egyenletből nem maradhatott ki a házastárs sem. Pusztán azért, mert közös lakcímen lakik Ügyféllel és a gyerekekkel.

Az Ő részéről csatolni kell a 2. sz. nyilatkozatot, amiben úgymond meghatalmazza Ügyfelet, hogy az Ő nevében is benyújtsa a kérelmet. A nyomtatvány kicsit kusza lehet első ránézésre, de a lényeg, hogy a felső részbe kerül a házastárs neve, és az alsó részbe annak a neve , akinek a nevére a számlák szólnak.

Az az evidencia, hogy házastársunk, a mi társunk jóban rosszban, ami a miénk az az övé is, és satöbbi és satöbbi, az otthonfelújítási támogatás keretében azt jelenti, hogy neki sem lehet adótartozása.

A mi igénylésünk esetén ez okozta a problémát.

  1. Az elektronika nagy Úr

 A kérelem beküldésére van több lehetőségünk is. Beadhatjuk postán vagy személyesen. Ilyenkor le kell tölteni és kinyomtatni a kérelem nyomtatványt, valamint a számlaösszesítő excelt.

Ennek kitöltése után, jöttünk rá, hogy ha elektronikusan adjuk be a kérelmet, akkor ezt nem kell külön kitölteni, mert a rendszer lapjai között, ezek szerepelnek.

Ügyfélkapus bejelentkezés után a SZÜF felületen, az ingatlan rovatot kiválasztva találjuk a családok otthonteremtési támogatáshoz szükséges kérelem nyomtatványt. A nyomtatvány egész jól meg van szerkesztve, abban másolhatjuk az igénylő és a házastárs adatait, nem kell újra meg újra bepötyögni és ellenőrizni.

A kitöltés nem bonyolult, bár egy – két csúnya káromkodás közben párszor újra kezdtük a műveletet, mire rájöttünk, hogy ajánlott „az űrlap mentése” folyamatos nyomkodása, mert 10 perc tétlenség esetén kidobál minket a rendszer, és minden odavész.

pexels-energepiccom-313690.jpg

A kérelem kitöltésének legbonyolultabb része  - nekünk  - a vége felé található számlaösszesítő. Itt először is fel kell sorolnunk minden számlát, ami a birtokunkban van, és az azokon lévő minden tételt be kell sorolnunk a Rendelet szerinti munka kategóriába, majd azon belül megosztanunk anyag és munkadíj részre. Ez azt is jelenti, hogy egy számlát kétszer is fel kell vinni két külön sorba.  Volt előleg számlánk is, de ezt nem kell beírni a táblába, csak majd a mellékletekhez csatolni.

A kérelem legvégén jutunk el a mellékletek csatolása részhez. A mi esetünkben, ami elengedhetetlenül szükséges volt az

  • a vállalkozói szerződés és annak melléklete,
  • minden érintett lakcím kártyája,
  • az igénylő és házastársa személyi igazolványa,
  • számlák, minden előleg, rész és végszámla
  • kifizetési bizonylat, csak az utalós számlák esetében, mert a készpénz számlánál, maga a számla bizonyítja, hogy az ki lett fizetve
  • sz. nyilatkozat
  • adóigazolások
  • és az extrák : lakcím igazolás , valamint mi beadtunk egy részletes költségvetést is, hogy az ügyintéző pontosabb képet kaphasson arról milyen munkák lettek elvégezve és milyen anyagok lettek felhasználva.   

A mellékleteket, ha feltöltöttük, utána tudjuk hitelesíteni az Ügyfélkapuval. Minden nyomtatványt, még a házastársra vonatkozót is az Ügyfél ügyfélkapujával tudtunk hitelesíteni. Ne kapjunk szívrohamot, ha hiba üzenetet kapunk, arra vonatkozó lehet, hogy az adóigazolás, mivel már önmagában is hiteles a NAV által, ezért újra nem lehet hitelesíteni.

  1. Nem elég, hogy úgy gondoljuk

Az eredeti kérelemhez csatoltuk Ügyfél nemleges adóigazolását is, tehát, hogy nincs tartozása. Ettől sem kell megijedni, mert egyszerű folyamat.

Szükség van hozzá egy abevjava keret programra, és az IGAZOL nevű NAV nyomtatvány kitöltésére, amit a keretprogramon belül Ügyfélkapus kód megadásával lehet beküldeni az Adóhivatalhoz.

Házastársnak nem volt saját Ügyfélkapuja, de mivel az Ügyfél esküdött rá, hogy nincs a párjának adó tartozása, és mi ezt el is hittük, beküldtük a kérelmet ennek ellenőrzése nélkül.  

Hiánypótlást érő hiba volt.

Hiánypótlási végzést Ügyfélkapun kaptunk 4 nappal a beadás után. Ebben részletesen le volt írva , hogy mire vonatkozik a hiánypótlás. Jelen esetben arra, hogy Ügyfél Házastársának van némi adótartozása. Nem sok, de épp a határ felett van. Ekkor már Ügyfél is emlékezett rá, hogy valamit elfelejtettek befizetni.

Házastárs gyorsan elrohant az okmányirodába Ügyfélkaput csináltatni. Ennek birtokában lekértünk egy adófolyószámlát az Ügyfélkapu ebev szolgáltatása segítségével. Ezzel azonnal láthatjuk, hogy milyen tartozás áll fenn. Ügyfél a tartozást gyorsan elutalta, és ezután kértünk egy adóigazolást Házastársnak is.

Mivel a végzésben úgy szerepelt, hogy az Adóigazolásnak a kérelem benyújtását követő 15 napon belülinek kell lennie, ezért sürgetett az idő. Nem vártuk meg, míg az utalást az Adóhivatal felkönyveli az adófolyószámlára, hanem az Igazol nyomtatvány mellékleteként elküldtük az adótartozás utalási bizonylatát is. Ezzel pikk-pakk, már másnap meg is kaptuk az igazolást.

Ennek birtokában újra neki láttunk a kérelem kitöltésének, de fontos, hogy hiánypótláskor nem kell kitölteni az összes kérdést újra. Ha megnyomjuk az ellenőrzés gombot, a rendszer jelzi, mik a kötelezően kitöltendő adatok. Ezeket beírtuk, csatoltuk a hiányzó adóigazolást, hitelesítettük és beküldtük a kérelmet. Két nap múlva landolt is a támogatói okirat a postaládában.

  1. Tájékozódni veszélyes

A készülődés során volt egy olyan pont is, ahol már majdnem nem adtuk be a kérelmet, mert a mindenhol olvasható szabályok szerint az igénylőnek legalább 1 év folyamatos munkaviszonyra van szüksége, amiben legfeljebb összesen 30 nap megszakítás lehet.

Jelen esetünkben Ügyfélnek korábban évekig folyamatos munkaviszonya volt, de a koronavírus alatt elvesztette a munkáját, és mivel ez épp karácsony volt, amikoris extra sebességgel telnek a napok, több mint 30 nap telt el a munkaviszony megszakadása és aközött, hogy regisztrálta magát munkanélküliként.  

Az alap hírekkel ellentétben viszont jelenleg él egy szabályozás, ami – leegyszerűsítve azt mondja, hogy - ha az igénylő a koronavírus alatt vesztette el a biztosítási viszonyát, és 90 napon belül új viszonyt létesít, akkor nem kell figyelembe venni a 30 napnál hosszabb idejű megszakadásokat.

Szerencsére az Államkincstár ügyintézői nagyon készségesek voltak, és felvilágosítást adtak ennek a szabálynak a létezéséről, ezért vállaltuk, hogy beadjuk a kérelmet. És valóban nem volt ebből probléma.

A legfontosabb útravaló a történetünkből annak, aki a támogatás igénybevételét tervezi, hogy mindig hiteles forrásból kell tájékozódni, és minden bizonytalanság esetén szükséges információt kérni az illetékes szervektől. A mi tapasztalatunk az, hogy az ügyintézők segítőkészek és valóban igyekeznek, hogy gyorsan pörögjenek ki a kérelmek. Ebben segíthetünk nekik azzal, ha csatolunk olyan dokumentumokat, amik bár nem kötelezőek, de előre mozdítják az Ő munkájukat is, hogy a mi kérelmünk lehessen a következő , amit gyorsan kipörgetnek.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

10 tévedés az otthonfelújítási támogatás kapcsán

Szerződjünk okosan a kivitelezővel 

Letölthető szótár és tervező füzetek lakás felújításhoz

5 hiba amitől elszállnak a felújítás költségei

A felújítás tervezésének alapjai

A felújítás lélektana

5 lelki fázis, amin biztosan keresztül megy, ha építkezésbe, felújításba kezd

A felújítás, építkezés, házbővítés, tetőtér beépítés, akármilyen kivitelezés – nevezzük gyűjtő módon most csak felújításnak az egyszerűség kedvéért – olyan mint a gyász. 5 fázisa van, amiken biztosan keresztül megyünk, ha belekezdünk. 

pexels-karolina-grabowska-4959781.jpg

Ha meg kellene neveznie egy érzést , ami a felújítás kapcsán először eszébe jut , mi lenne az?

A stressz vagy az idegösszeroppanás szavak jutottak eszébe? Valószínűleg a legtöbben ezeket a jelenségeket nevezik meg, ha a felújítás lelki oldalára gondolnak, hiszen csak azt lehet hallani, hogy milyen katasztrófa is az egész. De vajon akkor ennek ellenére miért megyünk mégis bele?

Michael Ungar amerikai családterapeuta a témában publikált cikkében azt mondja szerinte „mindenki szeretné megtapasztalni egy új kezdet varázsát, ahol az általunk elfoglalt terekben tükröződik az, akik vagyunk.”

A bizakodás

Michael Ungar gondolatai mentén haladva, a felújítás első fázisában a varázst éljük át.

Amikor kipattan a fejünkből a gondolat, hogy fel kellene újítani a lakást, tele vagyunk bizalommal. Bizalommal magunk és a világ iránt. Félresöprünk minden korábban hallott rémtörténetet, és tudjuk, hisszük, hogy nekünk sikerülni fog, akadály és buktató nélkül, flottul, pikk-pakk lemenedzselni a munkát.

Ilyenkor, mikor még a tervezgetési fázisban van a projekt, szinte mindenki szárnyal, és motivált. A felújítás egy igazán kreatív tevékenység, amely sok mindenkinek egy olyan pont az életében, ahol először tudja megmutatni és kifejezni saját énjét, ízlésvilágát.

Ahogy elkezdjük nézegetni a képeket az instagramon, vagy a lakberendezős sorozatokat a netflixen, olyan egyszerűnek tűnik. Néhány csempét és színt összeválogatni nem érződik nagy dolognak, abban az eufóriában, amit eleinte érzünk, attól, hogy milyen izgalmas dolog történik, és milyen büszkén fogjuk majd mutogatni a végeredményt a barátainknak, hogy bíz ám ezt én alkottam, ámuljatok!

Az elbizonytalanodás

Amikor valóban belevetjük már magunkat a melóba, és már nem csak tervezgetünk, hanem tényleg tervezünk, komolyan mérünk, rajzolunk, számolunk, boltot járunk, kivitelezői árajánlatokat értelmezünk, egyszer csak megüt minket az elbizonytalanodás érzése.

El kezdünk kételkedni magunkban, a választásainkban, az ízlésünkben, a résztvevő más személyekben.

pexels-tima-miroshnichenko-6474446_1.jpg

Az egyik legnyomasztóbb teher a felújítás során, hogy irdatlan mennyiségű lehetősége van az embernek, hogy egy ponton egyszerűen úgy érzi lehetetlen választani. Igaz ez mindenre, ami ezzel kapcsolatos, a csempétől a falszínig, a kivitelezőtől a felhasznált anyag minőségéig mindenre.

Barry Schwartz pszichológia professzor A választás paradoxona című könyvében úgy fogalmazz, hogy: „ Ha az embereknek nincs választási lehetőségük, az élet csaknem elviselhetetlen számukra. Ahogy a lehetőségek száma nő, mint ahogy fogyasztói kultúránkban is történik, a függetlenség, a szabályozás, a szabadság keveredése pozitívan és erőteljesen jelentkezik. A választási lehetőségek számának további növekedésével a negatív körülmények is jelentkeznek, és odáig szaporodnak, mígnem túlterheltnek érezzük magunkat. Ettől kezdve választásaink már nem szabadítanak fel többé, inkább gátolnak.”

Ilyenkor a professzor szerint, a túl sok opció felfokozza a kiválasztott lehetőséggel kapcsolatos várakozásainkat, és egyben önhibáztatásunkat is, hiszen, ha bármilyen lehetőség nyitva áll előttünk, nincs mentség a bukásra, csak mi lehetünk a hibásak, ha valami nem jól sül el.

Így, ahogy haladunk előre az események sodrásában, a tervek kezdenek felborulni. Mert megláttunk egy másik fürdőszobát a pinteresten, ami talán mégis jobban tetszik. Mert egy ismerősünk mesélte, hogy náluk a fűtéskorszerűsítést más módszerrel oldották meg, mint amit mi választottunk. Mert olvastunk egy cikket a neten a gáz veszélyeiről és talán mégis inkább elektromos főzőlapot szeretnénk.  

A tökéletességet hajszoljuk, csak nem tudjuk mi az. 

Ekkor elkezdünk elbizonytalanodni abban, hogy jó döntéseket hozunk-e. Mindent négyszer átrágunk és hatszor megkérdezünk. Majd a hat választ még hat másik embernél is lecsekkoljuk, mert nem bízunk már meg a saját választott kivitelezőnkben, magunkban vagy a velünk szenvedő párunkban.  És a végére annyira összezavarodunk, hogy már nem is tudjuk akarjuk -e ezt az egészet.

A túlterheltség

Ahogy a kezdeti lelkesedés alább hagy és elkezd urrá lenni a bizonytalanság, elfog minket az érzés, hogy már nem bírjuk tovább. Túlterhelődünk a milliónyi döntés és a végeláthatatlan befejezés súlya alatt.

Ekkor általában képtelenek leszünk fontossági sorrendet állítani, kapkodni és hibázni kezdünk, aztán egyszer csak visszahúzódunk és tök mindegy már, hogy milyen lesz, csak legyen kész és felejtsük el pozícióba helyezkedünk.

Ilyenkor elengedjük a gyeplőt, mindenbe beleegyezünk, minden jó lesz nekünk, amit mások javasolnak, vagy amit először látunk meg a boltban. Csak vegyük, vigyük és felejtsük el az egészet.

Ilyenkor jönnek az óriási baklövések. Mert a mindent hatszor ellenőrzünk részből eljutunk oda, hogy már egyszer se ellenőrizzük, mindenkire mindent ráhagyunk, és nem is látjuk, hogy rossz döntéseket hozunk. Ekkor tud a végeredmény nagyon torz irányba menni, ami már köszönő viszonyba se lesz az eredeti tervekkel, és az elképzeléseinkkel.

A csakazértis

Ahogy halad előre a felújítás általában történik mindig valami, ami a minden mindegy fázisából egyszer csak kibillent minket. Egy tiszta pillanatban ránézünk a félig leburkolt fürdőszobára és fejünkhöz csapunk, hogy mégis ki a fene választotta ezt a csempét. Vagy megkapjuk a kiegészítő árajánlatot a kivitelezőtől a munkára, amit már nem is nagyon tudunk egyáltalán miért kértünk, és szívünkhöz kapunk, hogy minek kell nekem még ez is ennyi pénzért.

Ilyenkor a düh vagy a kétségbeesés olyan adrenalint kezd el termelni bennünk, ami felvértez erővel és lendülettel. Megrázzuk magunkat és újra kezünkbe vesszük az irányítást.

Ez még pont egy jó időpont arra, hogy megfontoljuk a korábban hozott döntéseinket és visszatérjünk az eredeti kitervelt útra, lefaragjunk néhány számjegyet a közben elszálló költségvetésből és ennek érdekében átszervezéseket eszközöljünk.

A kimerültség

Már majdnem a vége előtt az utolsó pár nüansznyi kérdés közepén aztán végleg elfáradunk. Vonszoljuk még magunkat kicsit, de már türelmetlenül várjuk, hogy vége legyen, és magunkra zárhassuk az ajtót.

Elég lesz a porból, a koszból, a káoszból, a ki-be járkáló idegenekből, a szanaszét heverő dobozokból. Ilyenkor úgy érezzük jó lesz úgy is, ha kicsit ferdén van felszerelve a tükör, nincs kiszilózva a hézag, vagy kicsit lötyög a kilincs. Ezeket majd mi megcsináljuk inkább, csak menjen mindenki innen el.

Aztán, amikor bezártuk az ajtót az utolsó szemeteszsákot cipelő szakember mögött, arra gondolunk, hogy nincs az a hatalom, ami még egyszer arra kényszerít minket, hogy ebbe újra belefogjunk.

pexels-cottonbro-4553183.jpg

És lám

Pár évvel később ott találjuk magunkat megint mindennek a közepében, tele bizalommal, motivációval és lelkesedéssel. De ez a felújítás, bár szinte biztos, hogy keresztül visz minket ugyanezen az 5 fázison, már kicsit jobb lesz.  

Mert közben eltelt a köztes fázis, amiben mégis csak büszkén mutattuk meg otthonunkat az ismerősöknek, hogy lássák mit alkottunk és sok boldog napokat töltöttünk el a családunkkal a szép új nappaliban. Mert elkészült, szép, a miénk, örömet és biztonságot ad. 

Ekkora már leülepedtek és vicces történetek lettek a felújításos dráma sztorikból. Leszűrtük a tanulságokat, a hibáinkat, a tapasztalatainkat, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Már ismerősek lesznek a szituációk, amikbe belekeveredünk, mert megtapasztaltuk őket korábban.

Tudni fogunk alapvető szakkifejezéseket, amiket azelőtt nem is hallottunk.

Érteni fogjuk, hogy melyik kivitelező miről beszél, mert ismerni fogjuk az egymást követő munkafázisokat.

Határozottabbak leszünk a döntéseinkben, mert nem akarunk mindenkinek megfelelni, csak magunknak.

Tudni fogjuk, mit és hogy kell előre megterveznünk, és nem fogjuk a tervezést a pinterest inspiráció kiválasztásával letudni.

Okosabban menedzseljük majd az idő és a pénz kérdéseit, mert felismerjük a helyzetet, ahol ezek elszállhatnak.

Tudni fogjuk kivel nem akarunk együtt dolgozni.

Ismerni fogunk szakembereket, akik közül legalább egy biztosan lesz, akivel meg is voltunk elégedve és újra visszahívjuk. 

A második munkába, már ezek birtokában vágunk bele. Így bár a folyamat ugyanaz, de talán mégis könnyebb lehet. Bár azt mondják, hogy az ember az első házát az ellenségének, a másodikat a barátjának, majd a harmadikat már saját magának építi.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Letölthető szótár és tervező füzetek lakás felújításhoz

5 hiba amitől elszállnak a felújítás költségei

Kvíz – Milyen lakberendezési stílus illik Önhöz

A felújítás tervezésének alapjai

 

Mit változtasson otthonán a világ katasztrófák tükrében

9+1 dolog, amiről ezelőtt talán nem is gondolta, hogy szüksége van rá

Közel egy hete, hogy újra maszk és korlátozások nélkül vagyunk, és évek óta először talán nem azért töltöttük otthon a hosszú hétvégét, mert muszáj volt, hanem mert végre jól esett otthon lenni.

pexels-tatiana-4112894.jpg

 

Az elmúlt két év és a világban zajló események jelentősen megváltoztatták az életünket, a szokásainkat, és az otthonainkat is. 

Annyira, hogy Amerikában a CNN videója alapján a Garman Home már el is készítette az első mintaházat, amit a koronavírus hatásai alapján tervezett meg, hogy alkalmas legyen bármely a világban bekövetkező új katasztrófa esetére. Találunk benne zoom szobát, menekülő helyet és két hűtőt is.  

Elsőre talán most azt mondja, hogy az Ön lakásában nem is változott semmi, és nincs is szüksége ilyesmire, pedig a felmérések mást mutatnak.

Az alaprajzi átrendeződés

A legutóbbi évben végzett három kivitelezési munkánk, bár totál eltérőek voltak, de mégis több közös jegyet is hordoztak. Olyan elemeket, amiknek az értéke a világjárványos bezárkózás miatt került előtérbe. 

1, Viszlát loft

Az egyik közös pont a felújítások során, hogy minden kivitelezésünk esetében kialakításra került egy külön kis szoba, home office célzattal, vagy olyan „ki tudja miért kell majd elszeparálódnunk kicsit egymástól„  gondolat mentén. 

2022-re a grandiózus, nyitott,  loft jellegű lakások divatja leáldozóban van. Helyette előtérbe kerülnek az olyan alaprajzi elrendezések, ahol minden tevékenységnek meg van a maga helye. Egyre fontosabbá válik a lehetőség, hogy legyen olyan helyiség az otthonunkban, ahol külön tudunk vonulni dolgozni, vagy például elhelyezhetjük a szokásosnál nagyobb mennyiségű bevásárlásunkat.

Ez egy gipszkarton fallal és némi hangszigeteléssel ma már könnyen megoldható bármilyen ingatlanban, ahol van egy szabad zúg.

2, Áradjon a fény

Ugyanakkor az alaprajzok tekintetében a másik nagy változás, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a nagyobb ablakok iránt, hogy még több világosság áradjon be a szobába.

 pexels-ben-mack-6775268.jpg

Ezelőtt ha a szoba sötét volt, bár kellemetlen, de nem jelentett óriási gondot, úgyis általában csak este vagyunk ott, munka után, hétvégén meg amúgy is jövünk, megyünk, programozunk egész nap. Kivéve persze, ha valamilyen katasztrófa miatt arra kényszerülünk, hogy szép napos időben is otthon legyünk, de a nap egyetlen szikrája se ér bennünket odabent.

Amíg a belső szoba leválasztás alapesetben engedély nélkül végezhető, addig egy ablak nagyobbítás már nehezebb menet lehet. Figyelembe kell venni a településképi szabályokat, a szomszédtól való távolságot, vagy a társasház szabályait. De, ha ezek akadályoznak, megoldás lehet a bejárati ajtó üvegesre cserélése is, ha gangra vagy utcára nyílik.

3, Eddig és ne tovább

A másik dolog, ami az otthonokban felértékelődött az az előszoba és az annak közelében lévő külön mosdó lehetősége. 

A belsőépítészetben megkülönböztetjük a közösségi tereket és az intim zónákat. Egy szép lakás elosztásban a fürdőszobákat teljesen privát térbe helyezzük, a hálószobához kötve alakítjuk ki őket. Annak érdekében, hogy illetéktelenek a lehető legkevésbé lépjenek be az intim szférába, hangsúlyossá vált, hogy kialakítsunk egy előszobát, ami megállítja őket, és minket is, amikor hazaérünk. Ehhez kapcsolódva pedig létrehozzunk egy külön mosdó helyiséget, ahol leöltözhetünk, kezet moshatunk hazaérve, vagy a vendégeink használhatják azt anélkül, hogy tovább lépnének az intim zónákba. 

A glamour , a vintage meg a dzsungel

Azzal, hogy egy ideig meg voltunk vonva a fényűző éttermek, fürdők és spa-k látogatásától, ezeket az élményeket az otthonunkban próbáltuk pótolni. Ki ne próbálta volna michelin csillagos étterem menüjét megfőzni, a szomszéd pékség kenyerét megsütni,  vagy kényeztető spa hétvégét tartani a fürdőben.

pexels-monstera-6621052.jpg

 

Ezek az új szokások valószínűleg megmaradnak a koronavírus háttérbe szorulásával is. Ezért a lakberendezési és design trendek is erre összpontosítanak.

4, A gyógyító elegancia

A lakberendezésben kicsit szélesebb körben terjed el a glamour, a fényűző elegancia. Persze nem úgy, mint a Nagy Gatsby filmkockáin, flitterrel és bársonnyal, de egyre nagyobb hangsúlyt kapnak például a réz dekorációs kiegészítők.

A réz azon kívül, hogy időtálló, értékálló és látványos, még antimikrobiális hatású is, a különböző baktériumok és vírusok hamar elpusztulnak az ilyen felületeken.

A lakberendezésben számtalan helyen alkalmazhatjuk, így például a bútorfogantyúknak és a kilincseknek tökéletes anyaga lehet.

5, A modernizált vintage

A bezártság alatt a hiányzó családi kötelékek és az új emlékek hiánya miatt kezdtünk el visszanyúlni régi idők bútorai után, amelyek némi nosztalgiát és tradíciót hoznak vissza az otthonunkban a nehéz idők alatt.

A lakberendezésben nagy trend lett a modernebb bútorok mellé egy -egy antik hatású új tárgyat is becsempészni, amik nem utolsó sorban a réz tárgyakkal kifejezetten jól mutatnak.

Mivel a sok otthon töltött idővel kellett valamit kezdeni, egyre elterjedtebb lett az otthoni csináld magad, DIY módszer, aminek egyik változata a régi bútorok felújítása. Ez egyrészt környezettudatossága és a felesleges szemét felhalmozása miatt fontos, másrészt nem utolsó sorban olcsóbb is, mint újat venni. Ugyanakkor nagyon egyedi és extra darabokat hozhatunk létre, ami az egyéniségünkkel tölti meg a teret, és ez bármely lakberendezési stílus követésénél fontosabb.

pexels-ron-lach-10397037.jpg

 

6, Dzsungel fal

 Az évek alatt az otthonaink egyre modernebb lettek, és mind távolabb kerültek a természet elemeitől. Ahogy azonban megérkezett az idő, hogy a modern lakásainkban létezzünk nonstop, egyre nagyobb igény is éledt a természet iránt. Nem csak az iránt, hogy kint legyünk a természetben, hanem, hogy bent is a természet érzése vegyen körül minket.

Ez az igény a bíofilia elméletében ötvöződik, amelyet már 1984-ben megfogalmazott Eric Fromm, de igazán teret magának az utóbbi évek eseményei kapcsán hódított.. Ennek alapelmélete, hogy az ember és más élő rendszerek között ösztönös kapocs van, és sokféle ingerre van szükségünk környezetünkben.

A biofil design követésével egy környezettudatos, természetközeli és egészséges lakberendezési irány felé haladunk. A profi szintű alkalmazása esetén természetes anyagokat használunk, rengeteg növényt viszünk be a lakásba, melegséget és a természetet ihlető elemeket, sok fényt adó nagy ablakokat használunk.

De ha sok fényre, és nagy ablakokra nincs is lehetőségünk, megteremthetjük az illúzióját például virágos tapéták formájában.

Okos otthonok

A KSH 2 évvel ezelőtt 2020 márciusban kiadott felmérése szerint is a koronavírus beköszöntével a bútorok és műszaki cikkek vásárlása 79 millió Ft-os forgalmat produkált, amit csak az alapvető termékek, mint az üzemanyag, az élelmiszer és a dohányáru előztek meg.

A sok otthon töltött idő alatt elengedhetetlen volt , hogy kényelmesen legyünk a lakásainkban, aminek a XXI. században alap feltétele a technika, mert ma már talán nincs olyan, amire nem tudnánk beszerezni valami kütyüt.

7, Robi a robot

 A koronavírus előtt még úri murinak tűnt, de mára már elég elterjedt lett a háztartásokban a robotporszívó.

Ugyan sokan úgy gondolják, hogy a robot takarítása nem helyettesíti, a rendszeres emberi porszívós takarítást, de olyan időkben, mikor még fontosabb lett a pormentes, tüdőt nem terhelő, tiszta lakás, elég nagy kényelmet jelent, hogy ha nem nekünk kell naponta felporszívózni, hanem valaki megteszi helyettünk. Sok időt spórolunk meg, amit más hasznos munkára vagy akár csak kanapés láblógatásra tudunk használni.

pexels-ron-lach-10567498_1.jpg

 

8, Légtisztító család  

Hiába a sok takarítás, a teljes tisztasághoz nem elegendő. A szobában a levegő hamar elhasználódik, számos szennyeződést hordoz magában, például a növények pollenjétől, a gyertyáktól, a főzéstől keletkező gázoktól.

Minden lakás levegőjében vannak pollenek és allérgenek, baktériumok, penész spórák. Ezeket a szennyeződéseket képesek a légtisztítók összegyűjteni, majd tisztított levegőt juttatni a szobába.

A legtöbben a légtisztítók ellen eddig úgy érveltek, hogy nincs szükség rá, ha a lakás rendszeresen van szellőztetve, de ez a tévhit megdőlni látszik. Most már talán látjuk, hogy a szellőztetéssel a szobába friss levegő érkezik, ami nem egyenlő a tiszta levegővel.  A készülékek gyártói szerint a kettő együttes alkalmazása hozza a legjobb eredményt.

Egy légtisztító persze nem olcsó mulatság, de az Ikea például a koronavírus alatt előjött légtisztító függönnyével. „A függönyökben megtalálható technológia egy ásványi alapú fotokatalitikus bevonat. A napfény aktiválására lebontja az általános beltéri légszennyeződéseket. Ráadásul az anyag újrahasznosított PET palackokból készült, így a környezet számára is jó!” – írja termékéről az IKEA.

9,Az otthoni edzőterem

A karantén alatt sokunknak a kenyér sütés mellett, egészségtudatosságból, vagy csak unaloműzésből az élete része lett az edzés, amit folytatunk a karantén elmúltával is.

Az edzés kapcsán általában két táborra oszlanak az azt gyakorlók. Az egyik csoport az edzőtermi hangulat, a zene és a többi ott lévő hatására jobban motivált, és ezen tényezők nélkül nem nagyon bírja rászánni magát a mozgásra. Ők az a csoport, akik valószínű, a koronavírus alatt is megtalálták a kiskapus módját az együtt edzésnek.

A másik csoportba azok tartoznak, akiknek elég az egyedül mozgás öröme is, vagy maximum egy youtube oktató segítségével edzettek otthon, és szépen bővítették a segédeszközeik tárházát. 

Ha Ön még nem tartozik az otthon edzők táborába, érdemes elkezdeni és beszerezni pár eszközt. Ha az orrunk előtt van, talán használjuk is.  Egy otthoni edzés helyigénye végezzük akár a nappaliban, vagy a hálóban körülbelül 3-4nm. Ennyi helyen már jól elférnek a kisebb súlyzók és matracok, de akár egy nagyobb futógép is

+ 1 WNIshelter

Nem lenne teljes a cikk, ha a világ katasztrófák körében csak a kornovírussal foglalkozánk. Az orosz ukrán háború kapcsán egyre több beszélgetésben merül fel, a te hova mennél egy háború vagy atomtámadás alatt témája.

Amennyire képtelen beszélgetésnek tűnt ez korábban, annál nagyobb létjogosultságot szerez magának mostanában, a jobb félni, mint megijedni elve alapján, amit a különböző gyártó cégek is kihasználnak.  

Atombunkeret már a korábbi években is építettek cégek, amik általában csak az igazán gazdagok engedhettek meg magunknak. Egy német faluban épült például a Vivas Europe One Shelter, amely a föld alatt medencét, színházat, konditermet, éttermet és több család számára alkalmas apartmanokat tartalmaz luxus kivitelben.

Egy japán menedékházgyártó cég azonban pár napja piacra dobta mindenki számára elérhető WNIshelter nevű hordozható bomba óvóhelyét, ami úgy alakítható, hogy akár a lakásunkban vagy a pincékben is elfér. A fémbódé 1-7 ember biztonságát szolgálhatja, megvédhet a sugárzástól, a természeti katasztrófáktól, rakéta támadásoktól.

Egyelőre még inkább az otthoni edzőtermet vagy dzsungeles tapétát hamarabb el tudunk képzelni a lakásunkban, mint egy hordozható bunkert, de a világ változik, és ami egyszer még nevetséges vagy érdektelen, az egyik pillanatról a másikra az új normálissá válhat. Bárhogy is épp elég veszély leselkedik ránk odakint. Úgyhogy ha már bent vagyunk, legyünk biztonságban, a magunk luxusában.

 

Ez is érdekelheti 

5 hiba amitől elszállnak a lakás felújítás költségei 

Milyen lakberendezési stílus illik Önhöz? 

15 forrás, ahonnan inspirációt szerezhet lakás felújításhoz . 

Letölthető lakás felújítás tervező füzetek 

 

A kivitelezési szent háromság

Avagy lehet-e a valóvilágban egy építkezés gyors, olcsó és minőségi ?

A kivitelezési munkák szent háromsága: a pénz, az idő és a minőség. Minden építkezés ezt a triumvirátust igyekszik egyensúlyozni.  De nem mindegy, hogy az idő, pénz és minőség háromszögében mire helyezzük a hangsúlyt, és a hangsúlyos oldal mellett, hogyan zárkóztatjuk fel a másik tényezőt is.

 

pexels-tatiana-syrikova-3933229.jpg

 

Pénz, idő, minőség. Mire helyezzük a hangsúly?

Azt szokták mondani egy felújítás esetén, hogy a munka megkapható jó minőségben, gyorsan és olcsón, de csak kettőt lehet ezek közül választani. A jó és gyors munka drága. A gyors és olcsó munka rossz minőségű.  Az olcsó de minőségi munka lassú. 

A Megrendelőnek kell eldöntenie, hogy a három alapelem közül, mire kívánja helyezni a hangsúlyt, de persze a háromszög minden eleménél meg vannak a trükkök, amivel javíthatunk a helyzeten, vagy legalább nem rontjuk azt tovább. 

Így például, egy korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy hogy lehet megfogni a lakásfelújítás elszálló költségeit. Mert, ha valaki a minőségre és a gyorsaságra helyezi a hangsúlyt, ezek a szavak exponenciálisan hozzák magukkal az árak emelkedését is. Ilyenkor még fontosabb, hogy  szoros gyeplővel induljunk neki a felújításnak, és odafigyeljünk a buktatókra, hogy a drága pénzt valamennyire kordában lehessen tartani. Mert ez ma már nem gyerekjáték.

Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy hogyan lehet a háromszög idő oldalát egyensúlyozni, és mit lehet tenni, hogy mégse tartson az örökkévalóságig egy - egy kivitelezés.

 

1. Bevásárló lista 

Kicsit már unalmas, de a legtöbb cikkünk azzal kezdődik, hogy mindenre megoldás, ha előre tervezünk. Unalmas. De igaz. Ahogy a kiadásokat befolyásolni tudja a projekt alapos megtervezése, úgy az időt is.

A mai építőipari helyzetben, ahol másról se hallani, csak anyag és szakember hiányról, és folyton növekvő alapanyag árakról, alaposan meg kell terveznünk előre, hogy mit , mikor és mennyit veszünk.

 

A mit

Először is nagyon fontos előre tisztázni a kivitelezővel azt, hogy mi az amit nekünk kell megvenni, és mi az , amit a kivitelező hoz. Három opció fordulhat elő. 

Lehet, hogy a kivitelező vesz meg minden felhasználandó anyagot, mindent ami látszik és azt is ami nem. Ez esetben még fontosabb lesz a tervezési fázis, hiszen itt már az ajánlat adáshoz pontosabb típus szerint meg kell mondanunk, hogy milyen látszó anyagokat szeretnénk használni. 

Lehet olyan opció, ahol a látszó dolgokat nekünk kell megvásárolni, míg a további anyagokat a kivitelező veszi. Ez esetben azért fontos az előre tervezés, hogy a kivitelező biztosan az általunk választott termékhez szükséges anyagokat szerezze be, mert nem mindegy, hogy hideg vagy melegburkolatunk lesz, vagy, hogy a csaptelep a falba épített vagy a bútorba. Itt már ugyanakkor nagyon számít az idő tényező azért is, mert ilyen esetben a bevásárlásokkal úgy kell haladnunk, ahogy a kivitelező is halad a munkával, és meghatározott időre prezentálnunk kell a helyszínen a szükséges anyagokat, különben leáll a munka.

A harmadik eshetőség lehet, hogy az összes anyagot mi szerezzük be, és a kivitelezővel csak munkadíjra szerződünk. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy pontosan tisztában legyünk vele, hogy melyik munka fázis mit követ, és mikor milyen anyagot kell a kivitelező rendelkezésére bocsátanunk.

haute-stock-photography-subscription-creative-studio-finals-10.jpg

A mennyit

Gyakran előforduló eset, hogy mondjuk a burkolást nem tervezzük meg előre. Tudjuk, hogy milyen legyen a csempe színe, de azt, hogy halszálkába vagy hálóba legyen rakva, és, hogy a méretéből adódóan, hogyan fogjuk vágni, már nem tervezzük meg.  Ilyenkor hiába számoljuk ki a lakás területe szerint szükséges mennyiséget, közel sem biztos, hogy elég lesz. Megeshet, hogy a sok vágás, hulladék vagy kevés ráhagyás miatt menet közben elfogy a burkolat. Elszaladunk a boltba, hogy vegyünk még egy – két dobozzal, de aztán pofára esünk, mert az adott típusból készlet hiány van, és várni kell rá. Addig áll a burkoló és netán közben még  másik munkába is kezd.  Akkor mi meg ott maradunk a félkész burkolattal, és ki tudja mikor látjuk újra a burkolónkat.

Ezért nagyon fontos, hogy előre tervezzük meg, és készítsünk listát arról, hogy mit és mennyit kell megvennünk. A kivitelezés sikerének egyik kulcsa a Megrendelő szervezettsége. Ehhez használhatunk excel táblát, netes nyilvántartást, vagy az internetről letölthető felújítás tervező füzetet. A lényeg, hogy jegyezzük fel egy helyre a szükséges méreteket, elképzeléseinket,  a bevásárló listánkat. 

Ha bizonytalanok vagyunk, hogy miből mennyit vegyünk, érdemes kérni a kivitelező tanácsát, de ma már sok helyen segítenek a boltok eladói is a mennyiségek kiszámolásában. A Cemix oldalán például több anyagra vonatkozó kalkulátort is találunk. A kiszámolt mennyiségre mindig hagyjunk jócskán többletet, számolva a vágási hulladékokkal és esetleges törésekkel, hibákkal.

 

A mikor

Bárhogy is állapodtunk meg a kivitelezővel az anyagok beszerzését illetően, mindenképpen tanácsos, egy időbeli ütemtervet is összeírnunk a felújítás tervezésünk során.  Így meg tudjuk határozni, hogy mikor milyen termékre van szükség. Ez jól jöhet az anyagok válogatása közben is. Mert mondjuk a boltban sétálgatva, célirányosan nézelődhetünk. El tudjuk dönteni, hogy például van-e időnk a kiválasztott burkolatra 3-4 hetet várni, vagy inkább választunk olyat, amit azonnal lehet vinni a raktárról.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy sok bolt nagyobb vásárlások esetén mennyiségi kedvezményt biztosít. Így azzal, ha előre tudjuk, hogy mit veszünk és abból mennyit veszünk, akkor nemcsak időt, de pénzt is nyerünk. Nem kell várni az anyagra, és nem húzzuk az időt, azzal, hogy százszor megyünk el az Obiba és egyesével vásárolunk be. Ugyanakkor jóval kedvezőbb árat is kaphatunk egy - egy szakkereskedésben, ha egyszerre nagyobb mennyiséget vásárolunk.

 

A mikor, a mostani építőipari helyzetben

Ha másik oldalról nézzük a dolgot, akkor pedig azt mondhatjuk, hogy ha időben, vagy még azelőtt kicsivel megvesszük a szükséges anyagokat, biztosan azon az áron fogjuk megkapni, amin terveztük a költségvetésünkben.

Nyílt titok, hogy az építőanyag árak folyamatosan emelkednek. A pénzcentrum cikkében olvasott előrejelzések szerint két számjegyű növekedéssel számolnak 2022-re. Ennek egyik oka, hogy drágult az energia és a szállítás, aminek a költsége a végfelhasználót terheli, emellett pedig az anyagpiaci árak is magas szinten stabilizálódtak – ahogy a cikkben is írják.

Mostanában azonban sokat lehetett hallani arról is, hogy milyen anyag hiány sújtja az építőipart, és milyen késések vannak a termékek szállításában. Ez érinti még az olyan nagy cégeket is, mint az IKEA. Vezetője bejelentette, hogy olyan gondokkal küzdenek, hogy 2022-ben jelentősen csökkenteniük kell a választékukat. Ugyanakkor találkozunk ilyen problémákkal az építőanyagok körében is. Most éppen ytong hiánnyal küzd több nagy kereskedő is.

pexels-pavel-danilyuk-7937303.jpg

Persze beltéri ajtó vagy Malm komód nélkül is be lehet költözni egy lakásba. De amikor az ember hónapokat várt, hogy a kivitelezés véget érjen, úgy szeretne beköltözni, hogy teljesen kész van a lakás, és nem úgy, hogy beköltözés után még mindig egymásnak adják a kilincset a különböző kivitelezők.

 

2. Ellenőrzés

 A termék beszerzés kapcsán jutunk el egy másik időrabló esethez, ha nem ellenőrizzük le időben a megvásárolt és kiszállított termékeket.

Minden terméket (legyen az burkolat vagy egy elektromos eszköz) érdemes kicsomagolni és amennyire a körülmények engedik időben és alaposan megnézni. Célszerű mindent a kivitelezés helyszínén vagy közel ahhoz tartani, ha a lehetőségek engedik, mert így a kivitelező is rá tud nézni a termékekre. 

Ez azért fontos, hogy még idejében kiderüljön , ha valami szállítás közben eltört, megsérült, vagy esetleg más szerelést igényel, mint amit eredetileg a kivitelező tervezett. Mert, ha ezek már a beépítés pillanatában derülnek ki, és akkor jövünk rá, hogy pótolni, cserélni kell valamit, megint értékes napokat veszítünk.

Ha már ellenőrzés! A termékeket időben kell ellenőrizni, a kivitelező munkáját pedig folyamatosan. Ezalatt nem azt értjük, hogy álljunk a kivitelező mellett napi 24 órában. Sokan épp azért alkalmazunk generálkivitelezőt, mert nincs időnk mindent egyedül szervezni és felügyelni.

pexels-cal-david-735319.jpg

De igenis fontos, hogy a munkaterületen legalább pár naponta megjelenjünk, megnézzünk és átbeszéljünk mindent a kivitelezővel. Ilyenkor még időben észre lehet venni, ha mondjuk a lámpa kiállása nem a legpontosabb helyen van, vagy másképp akarjuk lerakni a burkolatot, vagy bármi egyéb kivitelezési hibát veszünk észre.

Ezeket menetközben javítani, vagy időt szánni arra, hogy a helyszínen aktuális időben még egy utolsó 5 percet egyeztessünk róla a kivitelezővel , sokkal célravezetőbb, mint mondjuk beépítés után rájönni , hogy valami nem jó, lebontani és újra kezdeni a procedúrát. 

 

3. Technológiai előírások

Bármennyire is szeretnénk gyorsan túl lenni a kivitelezésen, vannak olyan pontok, amiket muszáj betartani. Mert az a mondat, hogy az idő pénz, igazából azt is jelenti, hogy , ha sürgetjük az időt, és megpróbáljuk kijátszani, a végén nagyon rá fogunk fizetni.

Így például alapvető dolog egy építkezésnél, hogy a felhasznált anyagoknak vannak száradási és kötési idejei , amiket be kell tartani.

Például egy esztrich betonra 4 cm -ig 28 napos száradási idő van előírva, efelett még több. Miután lejárt az esztrich beton száradási ideje, utána kezdhető el például a padlófűtés felfűtése, ami további  19 nap .

Az előirányzott határidőket a gyártók előre meghatározzák. Emellett az anyagoknál mindig meg van határozva egy százalékos érték is. Ez azt mutatja hány % nedvesség tartalom esetén lehet mondjuk egy vakolt felülettel tovább dolgozni.  

Ezeket a technikai feltételeket muszáj betartani, mert , ha nem így teszünk, lehet, hogy a végeredmény átadáskor tökéletes lesz, de később a javítás sokba fog kerülni. Így mondjuk, ha nem várjuk ki a beton száradási és kötési idejét, az később fel fog repedezni és a javítása rengeteg pénzt és fejfájást fog okozni.

pexels-tima-miroshnichenko-6474309.jpg

 

Persze ez esetben is vannak az idő legyőzésére szolgáló lehetőségek. 

 

Az időjárás

Így például nyilván a száradási időket nagyban befolyásolja, hogy a munkákat milyen évszakban, milyen időjárás mellett végezzük. Egy melegebb, szárazabb időben jóval gyorsabban elérhetőek a szükséges értékek. A szellőztetés és a fűtés sokat lendíthet a folyamaton. Olyan esetekben viszont amikor gyorsítani próbálunk, mindig figyeljünk a következményekre is. Egy páragyűjtő berendezés például meggátolhatja, hogy a hideg miatt erősen fűtött lakásban a vakolás után távozó nedvesség páraként kicsapódjon a falakon, vagy megegye a fa ablakokat.

 

A gyorskötők

Ezen kívül ma már számos olyan anyag és termék is létezik a piacon, melyeket fel lehet használni, és gyorsítja a száradást és a kötést. A Mapeinek például több ilyen anyaga van a piacon. A gyorskötő anyagokról azonban tudni kell, hogy másképp kell bánni velük, mint a normál kötésű anyagokkal. Csodát ők sem tesznek, tehát szélsőséges, kivitelezésre alkalmatlan  időjárási viszonyok között  ezek sem fognak megfelelően működni. Sok esetben viszont napokat tudunk lendíteni az alkalmazásukkal. De ezek használata mindig többletköltséggel jár.

 

4. Az ütemezés

A használt műszaki megoldások, az anyagok minősége, a kivitelezés hossza sokban múlik a munka szervezésén.

Abban az esetben, ha generálkivitelezővel dolgozunk pörgősebb lehet a helyzet, mert a generál fog egy személyben felelni és kézben tartani mindent. Így nem lehetnek – jobb esetben - olyan nagy hézagok az egyes szakágak kivitelezői között. Ha egyesével bízzuk meg a kivitelezőket, akkor ez nehézkesebb lehet, mert nekünk kell majd felhívnunk, ütemeznünk mindenkit.

És itt az ütemezésen is van a hangsúly. Egy pörgős építkezésnek az egyik ismérve, hogy jól van szervezve. Az egyes szakágak a megfelelő időben váltják egymást. Az anyagok időben a helyükön vannak. Nincsenek üres járatok. Nem telnek el hosszú napok munka nélkül. Nem kong az építkezés, úgy mint egy szellemváros. Mert amíg mondjuk a fürdőszoba vakolás szárad, addig egy másik helyiségben szerelhető a fűtés. 

pexels-olya-kobruseva-5386754_1.jpg

 

Konklúzió

Hogy lehet -e a mai helyzetben egy építkezés gyors, olcsó és minőségi? Egyszerre biztos nem .

Vannak olyan mozzanatok egy kivitelezés során, ahol a szervezettségünkkel és az előre tervezéssel időt nyerünk és ezzel pénzt is spórolunk. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, ahol az idő nyeréshez a pénztárcánkhoz és extrább anyagokhoz kell nyúlnunk.  

Vagy így vagy úgy, de a vége mindig az, hogy az idő pénz, és nekünk kell eldönteni, hogy számunkra mi a fontosabb, hogy olcsó legyen a kivitelezés tartson az bármeddig, vagy tudjuk le gyorsan bármi áron.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

5 hiba, amitől elszállnak a lakásfelújítás költségei

Milyen lakberendezési stílus illik Önhöz? - Kvíz 

A házbővítés sikerének két alapköve

Kivitelezési szerződés okosan 

Otthonfelújítási támogatás a gyakorlatban - 10 tévhit 

 

 


    

A házbővítés sikerének 2 alapköve

6 majdnem kudarcba fulladt házbővítés történetéből okulva

 

Alapesetben mindenki azt gondolja, hogy egy házbővítés sikere a kivitelezés fázisán múlik. Pedig ez így ebben formában nem teljesen igaz.

 A kivitelezés sikere nagyban múlik a megfelelő előkészítésen, ami alatt érteni kell a tervezési fázis és az adminisztráció előkészítését is.  Mert, ha pontosan tudjuk mit akarunk, mennyiért és hogyan, és ezt az információt át tudjuk adni megfelelően a kivitelezőnek is, sőt, olyan kivitelezőt választunk, aki ezeket az elképzeléseket érti is, akkor a kivitelezés eredményes lesz. Ehhez az eredményhez két lépésre kell elsősorban koncentrálnunk, ha építtetőként saját lakhatás céljára, egyszerű bejelentés útján , támogatásokkal, házbővítésre adjuk a fejünket.

pexels-pavel-danilyuk-7937303.jpg

 

 

TERVEZÉS

 

Az első lépés az építkezés útján, hogy mi magunk eldöntsük mit szeretnénk. Javasolt az ötletelés során a legvadabb elképzeléseinket is összegyűjteni és papírra vetni. Ebben segíthet a Nemzeti Mintaterv Katalógus, amelyen ingyen találunk kész mintaterveket, amiket az tervező adaptálni tud az ingatlan adottságaihoz.

Ha meg vannak az ötletek, szükséges a pénzügyeinket és etéren a lehetőségeinket is megvizsgálni, és ennek a költségvetésnek a fényében megszelídíteni a vad terveinket.

Ha ez mind meg van, meg kell keresnünk a projektünk első és egyik  legfontosabb szereplőjét, a tervezőt. A tervező lesz az a személy, aki a vad ötleteinket, engedélyezhető, kivitelezhető és élhető tervekké varázsolja. Ha vele nem vagyunk összhangban, vagy, csak a jogszabály által megkövetelt minimum munkát végzi el, az egyszerű házbővítésünk elég bonyolulttá tud válni.

 

pexels-thirdman-5582597.jpg

 

A terv dokumentáció

Az egyszerű bejelentés alapján végezhető házbővítés (és egyéb ide sorolható építkezések) során a jogszabály engedékenyebb kötelezettségeket állapít meg. Így többek között előír egy elégséges dokumentációs listát. A bejelentési dokumentáció kötelező minimum munkarészei:

  • helyszínrajz
  • alaprajz
  • metszetek
  • homlokzatok
  • tartószerkezeti terv
  • műszaki leírások (építészeti, épületgépészeti, villamossági, tartószerkezeti)

 

Ez a dokumentáció a szükséges terv minimumot tartalmazza, mely műszaki kidolgozottságában és részleteiben valójában nem tekinthető igazi kiviteli terv dokumentációnak. Gondolhatjuk, hogy a jogszabály alkotók pontosan tudják mit csinálnak, így, ha ez szerintük elég, akkor nekünk is jó lesz.

Itt kezdődött el egy három gyerekes család egy szobával történő házbővítési kivitelezésének kálváriája is, mert a tervező nem készített csomóponti terveket, részletrajzokat a meglévő ház és az új tető összekötésére vonatkozóan. Mivel árajánlat adáskor, ennek a műszaki megoldása még nem volt teljesen egyértelmű, így ez az eredeti árajánlathoz képest több százezer forintos többletköltséget okozott az építtetőnek.

Láthatjuk, hogy az egyszerű bejelentési minimum dokumentáció sok esetben a kivitelezőre bízza, hogy pontosan, milyen műszaki megoldásokat alkalmaz. Épületvillamossági és épületgépészeti szempontból főleg, mivel ezen témákban nem szükséges terv készítése, csak műszaki leírás. De éppúgy nem lesznek részei a tervcsomagnak csomóponti részlettervek, fedélszéki terv, nyílászáró konszignáció, burkolati tervek, csak, hogy néhány fontosabbat említsünk. Ez nem éppen a legcélszerűbb, még akkor sem, ha jártas és tapasztalt kivitelezőt sikerült találnunk, hiszen nem véletlenül találták fel melléjük a tervezőket.

Így erősen javallott, hogy már a tervezési fázisban inkább fordítsunk magasabb összeget a tervek elkészítésére, és ha van rá módunk és pénzünk, úgy inkább fizessünk kicsivel többet a tervezőnek, és részletesebb, valamint szakági terveket is kérjünk. Ez segít abban is, hogy a kivitelező már elsőre pontosabb árajánlatot adjon.

 

Árazatlan költségvetés

Ha már az árajánlatnál tartunk, szintén a tervező segítségét kérhetjük, árazatlan költségvetés elkészítésében is, amiről korábbi a felújítás költségeiről szóló cikkünkben írtunk. Ez a valóságban egy olyan excel file , ami tartalmazza a tervező által tervezett épület kivitelezésének munkafázisait, műszaki megoldásait, a mennyiségeket, a felhasználandó anyagokat.

Ez azért nagyon fontos, mert kivitelező választásakor, két szempontra mindenképpen oda kell figyelnünk. Az egyik a kivitelező személye, hogy szimpatikus, jártas, tapasztalt és megbízható legyen. A másik pedig a műszaki tartalom amire az árat kapjuk. Mert ugye , árazatlan költségvetés nélkül és minimum tervek alapján, a kivitelező saját maga találja ki milyen megoldásokat és milyen anyagokat kíván alkalmazni.

Hiába megfontoltan bekérünk három különböző kivitelezői árajánlatot is a tervek megküldésével, igazából nem tudjuk jobb-e bárkinek az ára, mert nem tudjuk a tételeket, az anyagokat és az eljárásokat ténylegesen összehasonlítani. Így fordulhat elő, hogy egy olcsóbb kivitelezés, azért olcsóbb, mert nem minősági anyagokat használnak fel hozzá, és a munka minősége is másodosztályú lesz. Valamint ilyenkor halljuk sokszor a kivitelezés során, a „Ja, ez nem volt benne az árban „ mondatot,  vagy a, „ ha , így kérik , akkor az drágább lesz”. 

Ezért nagyon fontos, hogy kérjünk árazatlan költségvetést, amiből elindulhat a kivitelezők árháborúja. Aztán persze, ha meg van a megfelelő jelölt, akkor a tapasztalatai és a javaslatai alapján változtathatunk műszaki megoldásokon, vagy anyagokon, amivel spórolhatunk később, de akkor is kell egy alap, amiből elindulunk.

 haute-stock-photography-subscription-creative-studio-finals-8.jpg

Látszó dolgok

 

Az építkezések során az építtetők általában csak a ház külső homlokzatával és a szerkezeti elemeivel foglalkoznak, és a belső igények, csak akkor kezdenek el körvonalazódni , amikor már állnak a falak. Kicsit olyan, mintha nem mernénk addig foglalkozni a fal színével, vagy a burkolat méretével, amíg nem látjuk a saját szemünkkel, hogy tényleg lesz fal, amit festeni vagy burkolni lehet.

Ez ugyanúgy a költségek problematikáját fogja generálni, mert, amikor árat kapunk a burkolásra, ott szintén a kivitelező  - ha például nem mondjuk meg neki milyen méretű burkolattal és milyen kiosztással fog dolgozni –valószínűleg egy minimum díjat fog számolni.

Na aztán meg amikor majd meghozzuk a mozaik csempét , előállunk a halszálka burkolással, vagy a fotótapétával hirtelen emelkedni fognak az árak. A teljes projekthez képest egy ilyen tétel nem jelent nagy érvágást, de , ha mondjuk kikalkuláltuk a pénzünk és már nincs erre több, akkor igen. Lehet a végén mondjuk lesz burkolásunk, de új fürdőszoba bútorunk már nem, mert valamiről le kell, hogy mondjunk a többletköltség kifizetése érdekében. 

Előzzük ezt meg, és a tervezés fázisra helyezzük a hangsúlyt. Ebben hasznos lehet a felújítás tervező munkafüzet, ami ingyen letölthető az internetről. Valamint az, ha készítettünk részletes terveket, eldöntjük a látszó dolgokat is idejében, hogy a tényleges elvégzendő feladatokra és anyagokra vonatkozóan kérjünk árajánlatot. Meg fogja érni az extra költség, amikor a kivitelezés fázisában kevesebb meglepetés és kevesebb szívroham ér minket

 

ADMINISZTRÁCIÓ

 

A költségvetésünket a tervezés mellett, nyilván befolyásolják a családtámogatási rendszer által nyújtotta lehetőségek. Ezeket érdemes kihasználni, de körültekintően kell eljárni. Itt is tervezni és elsősorban időben lépni kell.  

Házbővítés során elsősorban a CSOK, ami leggyakrabban előkerül, ami alapesetben nem egy bonyolult menet, ha időben és odafigyelve intézzük.

Ugye a házbővítés egyszerű bejelentés útján intézhető, ami azt is jelentheti, hogy az adminisztrációját és az építtetőre rótt kötelezettségeket is egyszerűnek szánta a jogalkotó. Valójában nem is olyan bonyolult, ha tudjuk mit kell csinálnunk, mikor hol kell regisztrálnunk, és milyen információkat kell kitől összeszednünk. Ebben segítséget jelenthet, az ingyenesen letölthető házbővítés adminisztrációs füzet, amiben minden egyszerű bejelentés lépései során fontos és szükséges információ egybegyűjthető. 

Azonban az adminisztráció során nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy a jogszabályban leírtakhoz képest, nem várnak -e el tőlünk mást a támogatás igénylése miatt.

 haute-stock-photography-subscription-coaching-call-collection-final-11.jpg

Építési napló

A legnagyobb káosz az e-napló kérdése körül forog. Aminek nem megfelelő kezelése bizonyos bankoknál a CSOK elutasítását okozhatja, és egyúttal a hatósági bizonyítvány kiadását is veszélyezteti.  Ez elsősorban a szavak szakszerűtlen használatából ered, mert nem mindegy, hogy a napló megnyitásán pontosan mit értünk.

Az egyszerű bejelentésre vonatkozó jogszabályok 2019 évi módosítása óta, ilyen jellegű építkezésnél nem kötelező naplót vezetni. Azonban ekkor is kötelező az építési napló készenlétbe helyezését megrendelni, és az előírt rendszerhasználati díjat ezért megfizetni Ez feltétele a hatósági bizonyítvány kiadásának.

Viszont CSOK igényléskor (illetve általában hitel esetében) a bank előírhatja, hogy az építkezést építési naplóban dokumentáljuk és azt leadjuk majd a banknak. Ekkor nem elegendő a napló készenlétbe helyezése, hanem szükséges az építési főnapló megnyitása is, a munkaterület kivitelezőnek való átadása és a napló megfelelő napi vezetése is. 

Ha a napló vezetése mellett döntünk, a főnapló megnyitása felülírja a jogszabály által bevezetett könnyítéseket, és ezután be kell tartani a napló vezetés szabályait. Ha ezt nem tesszük és ellenőrzést kapunk, bírság járhat érte. ha a napló készenlétbe helyezésén túl, a napló vezetése mellett is döntünk, úgy kötelező lesz feltölteni

  • a terveket
  • a kivitelező és a tervező felelősségbiztosítását,
  • a kivitelezővel kötött szerződésünket,
  • a felelős műszaki vezető adatait és nyilatkozatát a napló lezárásakor
  • az építkezés eseményeinek leírását napi rendszerességgel
  • a felhasznált anyagok teljesítmény nyilatkozatait.

 

Ez rengeteg macerát és többletköltséget tud jelenteni egyrészből, így célszerű már a legelején – a kivitelezés megkezdése előtt – megbeszélni a bankkal, hogy valóban szükséges -e. De ugyanakkor a napló, egy megfelelő lehetőség is lehet arra, hogy monitorozzuk mi történik az építkezésen, későbbi viták elkerülése végett rögzítsünk fontos eseményeket, tényeket. Bár ennek csak akkor van értelme, ha azt a kivitelező lelkiismeretesen tölti és nem egy félmondattal intézi el a napi napló bejegyzéseket.

Ha sikerült a banknál eljárni a CSOK és az építési napló kérdésében, jönnek a következő adminisztrációs lépések. Nagyon fontos, hogy ezekre odafigyeljünk, mert a banknál is csak emberek dolgoznak, és hibázhatnak, ahogy mi is, ezért mindig olvassuk el, és nézzük meg mit írunk alá, és ha valami nem egyértelmű kérdezzünk és kérjünk segítséget.

 

Banki iratok  

A Bank a CSOKhoz kérni fogja a kivitelezővel kötött szerződést és a költségvetést. Csak olyan építkezés kaphat CSOK támogatást, amelynek költségvetését a bank jóváhagyta, így ezt a lépést nem érdemes halogatni.

Sok esetben a bank a saját formanyomtatványán kéri leadni a költségvetést, és nem a kivitelező által kapott formában. Ebben – a biztonság kedvéért – érdemes kérni a kivitelező segítségét, mert nem biztos, hogy a kivitelezői árajánlat tételeit, megfelelően tudjuk áthelyezni a másképp megfogalmazott banki formanyomtatvány soraiba.

A procedúra során egy adott ponton ki fog jönni a bank értékbecslője is, aki felméri az ingatlant és a terveket. Ez nem látszott nagy lépésnek egy érdi házbővítés során, pedig mint utólag kiderült majdnem ezen bukott el a csok folyósítása. A család az értékbecslést követően nem sokkal egy levelet kapott a banktól, amiben az állt, hogy a kérelmük elutasításra kerül, mivel a házbővítés során nem bővül egy lakószobával az ingatlan, ami ugye a CSOK egyik feltétele. Minden oldalról megvizsgálva a terveket és az OTÉK jogszabály rendelkezéseit, megállapították, hogy ez biztosan tévedés. Majd nem kis nyomozás és számtalan banknak benyújtott igény után, sikerült megtalálni, hogy a problémát az okozta, hogy az értékbecslő elírta a négyzetmétert, és a bővítés utáni négyzetméterhez is az eredeti négyzetmétert tűntette fel.

Ha ilyen történik velünk, a pánikon és összeomláson túl is tudunk mit tenni. Két levegő vétel után a Kormányhivatalhoz tudunk fordulni. Ha elutasítanák a kérelmet és azt nem tartjuk jogosnak, úgy van lehetőségünk a feltételek megfelelésének megállapítását kérni a területileg illetékes Kormányhivataltól, az elutasítástól számított 15 napon belül. 

pexels-julien-bachelet-923306.jpg 

Vázrajz

A CSOK után a másik lehetőség a házbővítés befejezése után, hogy további munkákat végzünk el a házon, és arra igényeljük az otthonfelújítási támogatást. Például beszerelhetünk klímát a házba, beleértve az új részt is, ha azt a házbővítés során nem tettünk és nem szerepel a CSOK jóváhagyott költségei között.

Itt a buktató az, ha a házunk vázrajza a földhivatalban nem felel meg az új tényleges állapotnak, és erre akkor jövünk rá, amikor a Kormányhivatal elutasítja a támogatási kérelmünket emiatt.

Miután elkészül a házunk, be kell adni egy kérelmet ÉTDR-en keresztül a hatósági bizonyítvány kiállítására. Ehhez csatolni kell a

  • Statisztikai adatlapot
  • Kivitelezői nyilatkozatot
  • Energetikai tanúsítványt
  • Igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének bizonylatát
  • Megvalósulási dokumentációt (amennyiben olyan szintű eltérés történt az eredeti dokumentációhoz képest)

 

Az épület felépítésének, bővítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványt az építtető kérelmére az építésfelügyeleti hatóság kiállítja, feltölti az építési naplóba. És azt meg is küldi a polgármesternek, az állami és az önkormányzati adóhatóságnak és az ingatlanügyi hatóságnak is. Azonban ettől még nem kerül fel a térképre a házunk, vagy az új szobánk.

A kivitelezés megtörténtét követően, fel kell keresni egy földmérőt, aki kimegy a helyszínre , pontosan felméri, és készít egy változási (épületfeltüntetési ) vázrajzot az épületről. Ezt a vázrajzot benyújtja az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatalhoz, aki azt záradékkal látja el, majd a földhivatal intézkedik az ingatlan átvezetése érdekében.

2022 januárban történt módosítások következtében, a vázrajzot már nem kötelező csatolni a kérelemhez. De abban az esetben, ha csatoljuk, úgy nem kell külön megkeresnünk a térképi átvezetés céljából a földhivatalt, mert ezt megteszi az építésfelügyelet a nevünkben.

Amennyiben a térképre átvezetésre kerül a házunk, úgy akár arra is lehetőségünk lesz, hogy még egy kicsit csinosítgassuk az új házrészt az otthonfelújítási támogatás segítéségével, ha megfelelünk a többi elvárásnak. (Igaz itt is óvatosnak kell lenni, mert erről a témáról is számos városi legenda kering, de ez már egy másik cikk.)

 

 

Ez is érdekelheti:

5 hiba amitől elszállnak a lakás felújítás költségei

Otthonfelújítási támogatás a gyakorlatban

A Tervrajzok pinterestje

 

süti beállítások módosítása