A felújítás, építkezés, házbővítés, tetőtér beépítés, akármilyen kivitelezés – nevezzük gyűjtő módon most csak felújításnak az egyszerűség kedvéért – olyan mint a gyász. 5 fázisa van, amiken biztosan keresztül megyünk, ha belekezdünk. 

Ha meg kellene neveznie egy érzést , ami a felújítás kapcsán először eszébe jut , mi lenne az?

A stressz vagy az idegösszeroppanás szavak jutottak eszébe? Valószínűleg a legtöbben ezeket a jelenségeket nevezik meg, ha a felújítás lelki oldalára gondolnak, hiszen csak azt lehet hallani, hogy milyen katasztrófa is az egész. De vajon akkor ennek ellenére miért megyünk mégis bele?

Michael Ungar amerikai családterapeuta a témában publikált cikkében azt mondja szerinte „mindenki szeretné megtapasztalni egy új kezdet varázsát, ahol az általunk elfoglalt terekben tükröződik az, akik vagyunk.”

A bizakodás

Michael Ungar gondolatai mentén haladva, a felújítás első fázisában a varázst éljük át.

Amikor kipattan a fejünkből a gondolat, hogy fel kellene újítani a lakást, tele vagyunk bizalommal. Bizalommal magunk és a világ iránt. Félresöprünk minden korábban hallott rémtörténetet, és tudjuk, hisszük, hogy nekünk sikerülni fog, akadály és buktató nélkül, flottul, pikk-pakk lemenedzselni a munkát.

Ilyenkor, mikor még a tervezgetési fázisban van a projekt, szinte mindenki szárnyal, és motivált. A felújítás egy igazán kreatív tevékenység, amely sok mindenkinek egy olyan pont az életében, ahol először tudja megmutatni és kifejezni saját énjét, ízlésvilágát.

Ahogy elkezdjük nézegetni a képeket az instagramon, vagy a lakberendezős sorozatokat a netflixen, olyan egyszerűnek tűnik. Néhány csempét és színt összeválogatni nem érződik nagy dolognak, abban az eufóriában, amit eleinte érzünk, attól, hogy milyen izgalmas dolog történik, és milyen büszkén fogjuk majd mutogatni a végeredményt a barátainknak, hogy bíz ám ezt én alkottam, ámuljatok!

Az elbizonytalanodás

Amikor valóban belevetjük már magunkat a melóba, és már nem csak tervezgetünk, hanem tényleg tervezünk, komolyan mérünk, rajzolunk, számolunk, boltot járunk, kivitelezői árajánlatokat értelmezünk, egyszer csak megüt minket az elbizonytalanodás érzése.

El kezdünk kételkedni magunkban, a választásainkban, az ízlésünkben, a résztvevő más személyekben.

Az egyik legnyomasztóbb teher a felújítás során, hogy irdatlan mennyiségű lehetősége van az embernek, hogy egy ponton egyszerűen úgy érzi lehetetlen választani. Igaz ez mindenre, ami ezzel kapcsolatos, a csempétől a falszínig, a kivitelezőtől a felhasznált anyag minőségéig mindenre.

Barry Schwartz pszichológia professzor A választás paradoxona című könyvében úgy fogalmazz, hogy: „ Ha az embereknek nincs választási lehetőségük, az élet csaknem elviselhetetlen számukra. Ahogy a lehetőségek száma nő, mint ahogy fogyasztói kultúránkban is történik, a függetlenség, a szabályozás, a szabadság keveredése pozitívan és erőteljesen jelentkezik. A választási lehetőségek számának további növekedésével a negatív körülmények is jelentkeznek, és odáig szaporodnak, mígnem túlterheltnek érezzük magunkat. Ettől kezdve választásaink már nem szabadítanak fel többé, inkább gátolnak.”

Ilyenkor a professzor szerint, a túl sok opció felfokozza a kiválasztott lehetőséggel kapcsolatos várakozásainkat, és egyben önhibáztatásunkat is, hiszen, ha bármilyen lehetőség nyitva áll előttünk, nincs mentség a bukásra, csak mi lehetünk a hibásak, ha valami nem jól sül el.

Így, ahogy haladunk előre az események sodrásában, a tervek kezdenek felborulni. Mert megláttunk egy másik fürdőszobát a pinteresten, ami talán mégis jobban tetszik. Mert egy ismerősünk mesélte, hogy náluk a fűtéskorszerűsítést más módszerrel oldották meg, mint amit mi választottunk. Mert olvastunk egy cikket a neten a gáz veszélyeiről és talán mégis inkább elektromos főzőlapot szeretnénk.  

A tökéletességet hajszoljuk, csak nem tudjuk mi az. 

Ekkor elkezdünk elbizonytalanodni abban, hogy jó döntéseket hozunk-e. Mindent négyszer átrágunk és hatszor megkérdezünk. Majd a hat választ még hat másik embernél is lecsekkoljuk, mert nem bízunk már meg a saját választott kivitelezőnkben, magunkban vagy a velünk szenvedő párunkban.  És a végére annyira összezavarodunk, hogy már nem is tudjuk akarjuk -e ezt az egészet.

A túlterheltség

Ahogy a kezdeti lelkesedés alább hagy és elkezd urrá lenni a bizonytalanság, elfog minket az érzés, hogy már nem bírjuk tovább. Túlterhelődünk a milliónyi döntés és a végeláthatatlan befejezés súlya alatt.

Ekkor általában képtelenek leszünk fontossági sorrendet állítani, kapkodni és hibázni kezdünk, aztán egyszer csak visszahúzódunk és tök mindegy már, hogy milyen lesz, csak legyen kész és felejtsük el pozícióba helyezkedünk.

Ilyenkor elengedjük a gyeplőt, mindenbe beleegyezünk, minden jó lesz nekünk, amit mások javasolnak, vagy amit először látunk meg a boltban. Csak vegyük, vigyük és felejtsük el az egészet.

Ilyenkor jönnek az óriási baklövések. Mert a mindent hatszor ellenőrzünk részből eljutunk oda, hogy már egyszer se ellenőrizzük, mindenkire mindent ráhagyunk, és nem is látjuk, hogy rossz döntéseket hozunk. Ekkor tud a végeredmény nagyon torz irányba menni, ami már köszönő viszonyba se lesz az eredeti tervekkel, és az elképzeléseinkkel.

A csakazértis

Ahogy halad előre a felújítás általában történik mindig valami, ami a minden mindegy fázisából egyszer csak kibillent minket. Egy tiszta pillanatban ránézünk a félig leburkolt fürdőszobára és fejünkhöz csapunk, hogy mégis ki a fene választotta ezt a csempét. Vagy megkapjuk a kiegészítő árajánlatot a kivitelezőtől a munkára, amit már nem is nagyon tudunk egyáltalán miért kértünk, és szívünkhöz kapunk, hogy minek kell nekem még ez is ennyi pénzért.

Ilyenkor a düh vagy a kétségbeesés olyan adrenalint kezd el termelni bennünk, ami felvértez erővel és lendülettel. Megrázzuk magunkat és újra kezünkbe vesszük az irányítást.

Ez még pont egy jó időpont arra, hogy megfontoljuk a korábban hozott döntéseinket és visszatérjünk az eredeti kitervelt útra, lefaragjunk néhány számjegyet a közben elszálló költségvetésből és ennek érdekében átszervezéseket eszközöljünk.

A kimerültség

Már majdnem a vége előtt az utolsó pár nüansznyi kérdés közepén aztán végleg elfáradunk. Vonszoljuk még magunkat kicsit, de már türelmetlenül várjuk, hogy vége legyen, és magunkra zárhassuk az ajtót.

Elég lesz a porból, a koszból, a káoszból, a ki-be járkáló idegenekből, a szanaszét heverő dobozokból. Ilyenkor úgy érezzük jó lesz úgy is, ha kicsit ferdén van felszerelve a tükör, nincs kiszilózva a hézag, vagy kicsit lötyög a kilincs. Ezeket majd mi megcsináljuk inkább, csak menjen mindenki innen el.

Aztán, amikor bezártuk az ajtót az utolsó szemeteszsákot cipelő szakember mögött, arra gondolunk, hogy nincs az a hatalom, ami még egyszer arra kényszerít minket, hogy ebbe újra belefogjunk.

És lám

Pár évvel később ott találjuk magunkat megint mindennek a közepében, tele bizalommal, motivációval és lelkesedéssel. De ez a felújítás, bár szinte biztos, hogy keresztül visz minket ugyanezen az 5 fázison, már kicsit jobb lesz.  

Mert közben eltelt a köztes fázis, amiben mégis csak büszkén mutattuk meg otthonunkat az ismerősöknek, hogy lássák mit alkottunk és sok boldog napokat töltöttünk el a családunkkal a szép új nappaliban. Mert elkészült, szép, a miénk, örömet és biztonságot ad. 

Ekkora már leülepedtek és vicces történetek lettek a felújításos dráma sztorikból. Leszűrtük a tanulságokat, a hibáinkat, a tapasztalatainkat, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Már ismerősek lesznek a szituációk, amikbe belekeveredünk, mert megtapasztaltuk őket korábban.

Tudni fogunk alapvető szakkifejezéseket, amiket azelőtt nem is hallottunk.

Érteni fogjuk, hogy melyik kivitelező miről beszél, mert ismerni fogjuk az egymást követő munkafázisokat.

Határozottabbak leszünk a döntéseinkben, mert nem akarunk mindenkinek megfelelni, csak magunknak.

Tudni fogjuk, mit és hogy kell előre megterveznünk, és nem fogjuk a tervezést a pinterest inspiráció kiválasztásával letudni.

Okosabban menedzseljük majd az idő és a pénz kérdéseit, mert felismerjük a helyzetet, ahol ezek elszállhatnak.

Tudni fogjuk kivel nem akarunk együtt dolgozni.

Ismerni fogunk szakembereket, akik közül legalább egy biztosan lesz, akivel meg is voltunk elégedve és újra visszahívjuk. 

A második munkába, már ezek birtokában vágunk bele. Így bár a folyamat ugyanaz, de talán mégis könnyebb lehet. Bár azt mondják, hogy az ember az első házát az ellenségének, a másodikat a barátjának, majd a harmadikat már saját magának építi.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Letölthető szótár és tervező füzetek lakás felújításhoz

5 hiba amitől elszállnak a felújítás költségei

Kvíz – Milyen lakberendezési stílus illik Önhöz

A felújítás tervezésének alapjai