Az internetet böngészve szembe jött velünk a Zara Home hirdetése, miszerint már náluk is lehet kapni szép fanyelű , designos szerszámos készletet, és ledöbbentünk a komment mennyiségen, hány százan érdeklődtek utána. Vajon az utóbbi időben mindenkit elkapott a csináld magad barkács láz?
A DIY azaz csináld magad mozgalom nem új keletű dolog. Már az 1960-as években is létezett, de a korai 2000-es években kezdett el terjedni igazán, amikor az internet átvette az uralmat az életünk felett. Ebben az időszakban felnőtt egy új generáció, akik az interneten élnek, ott mindent megtalálnak, és onnan mindent elsajátítanak. Ez a korszak “amikor az internet generáció találkozik a valóvilággal.” – hangzik el a mondat a Maker című dokumentumfilmben.
A mozgalom csúcsra törését mi sem bizonyítja jobban, hogy film is készült róla. 2014 – Ben Mu-Ming Tsai rendezte A documentary on the maker movement (Dokumentumfilm a csináld magad mozgalomról) címmel. Ami a legmeglepőbb és előremutatóbb a témában, hogy a csináld magad nem áll meg a pringles dobozból készítsünk vázát ötletnél. A filmben bemutatásra kerül például egy cég a BioCurious , akik egy biológiai labort működtetnek amatőr tudósok által.
De nem csak valami nyugaton fellelhető hóbort ez. A koronavírus járvány, és a sok otthoni bezártság miatt, a diy korszak manapság hazánkban is újra fénykorát éli, amire egész iparágak létesültek.
Ma már találunk olyan asztalos műhelyt, ahol saját bútorokat gyárthatunk, találunk autószerelő műhelyt, ahol magunk javíthatjuk meg a kocsinkat. Egyre terjednek az ingyenesen letölthető e-bookok, melyek oktatási céllal betekintést engednek egy-egy témába, és a YouTube-on is ügyesen kutatva, találunk olyan videót, ami elmagyarázza, hogyan csináljuk egyedül a weboldal szerkesztéstől a tökéletes almáspitéig a bármit. De találkoztunk már előszerelt gépészeti rendszereket áruló céggel is, ahol a vásárló minden eszközt és tervet megkap egy dobozban, majd szerelésre fel felkiáltással neki állhat szellőzőt vagy villanyt szerelni.
Mivel egy -egy téma kapcsán mindenkit a saját jövője és keresete érdekel, mi is – mint generálkivitelezők – elgondolkodtunk, hogy mit jelent ez az építőipari kivitelezések tekintetében.
A magunk körül lévőket megfigyelve, egyelőre három csoportba tudjuk kategorizálni az embereket, a felújítunk -e saját kézzel típusú mini szociológiai tanulmányunk keretin belül.
Az első csoportba tartoznak azok a vállalkozó kedvűek, akik mindent megcsinálnak maguk, és gyakorlatilag egy teljes házépítés minden szakmunkájával ők maguk végeznek. A második csoport az arany középút hívei, akik kritikusan felmérik saját képességeiket, és józanul eldöntik mit tudnak egyedül megcsinálni, és mihez hívnek szakembert. A harmadik csoport pedig a teljesen elzárkózok, akik inkább úgy döntenek, hogy a kép felfúrásához is külsős szakit hívnak (az internetet ma már erre alapult vállalkozást is simán lehet találni. )
De vajon , aki maga csinál mindent, miért csinál maga mindent?
Tovább feszegetve mini szociológiai esettanulmányunkat, megvizsgáltuk mi oka lehet valakinek arra, hogy teljesen önállóan kezdjen bele egy felújításba vagy egy házépítésbe.
A megkérdezett ismerősök válaszai alapján nem feltétlenül a munka öröme állt az első helyen az okok között, bár nyomos érvnek számított az érzés, hogy az ember egy olyan házban él, amin a saját kezével dolgozott meg. A 3 legnyomósabb érv az alábbi volt
- az építőipari munkadíjak jelentősen megnövekedtek az állami támogatások berobbanása óta, így az ember rengeteget spórol, ha nem kell megfizetni a szakit,
- na már persze, ha az ember talál szakit, időben, és nem hetekkel – hónapokkal később, mert a másik legfontosabb érv a saját kezű építés mellett, hogy az építőipari cégek rettentően leterheltek, és sokukat egyáltalán el se lehet érni
- akit meg lel lehet érni és vállalja is a munkát azonnal, nem végez annyival magasabb minőségi munkát , hogy érdemes legyen díjat fizetni érte.
Ugyanakkor azonban a saját kezű építésnek hátrányai és nehézségei is vannak, Egy 9-től 17-ig tartó munka mellett, elég lassan kivitelezhető, főleg úgy, ha előtte azért videókat és leírásokat kell böngésznünk, amivel a kivitelezés határideje hónapokkal későbbre tolódhat, és például a kedvezményes áfa és egyéb támogatások sem igényelhetőek egy ilyen projekt esetében.
De a tanulság az, hogy ma már semmi sem lehetetlen, mindenki mérlegel és maga döntheti el milyen típushoz akar tartozni és milyen irányban indul el a csináld magad úton.
Minden tisztelet azé, aki saját két kézzel vág bele egy felújításba, de azért reméljük maradnak , akik másra bízzák a munkát, különben mi hoppon maradunk.