“Még két hét és elkészülünk, legfeljebb három". "Azt nem mondta, hogy ilyen anyagból szeretné, az többe kerül." "Kijavítjuk a hibát, de azt nem mi okoztuk, ezért annak többletköltsége lesz.” Tegye fel a kezét, aki hallotta már a következő mondatokat egy építkezés, felújítás során. Nagyon jó. Most leteheti a kezét az, akinek a szerződése ezeket a problémákat rendezte, és nem volt összeveszés a vége a kivitelezővel. Gondoltuk.
Akkor nézzük meg mit kellene tartalmaznia a szerződésnek, ahhoz, hogy gördülékeny legyen a munka.
Sok tanulmány ír róla, hogy az építőiparban magas volt az aránya a számla és szerződés nélküli munkáknak. Nyílván ennek elsődleges oka, hogy így olcsóbb a munka. Ugyanakkor azonban így nincs garancia, nincsenek korlátok. Ezeknek a problémáknak a megoldására is alkalmassá vált az otthonfelújítása támogatás bevezetése. Mivel a támogatás elszámolásának a feltétele a szerződés és számla a kivitelezőtől, így tisztul az építőipari gazdaság.
A támogatás igényléséhez szükséges szerződéshez a Magyar Államkincstár egy mintát tett közzé a weboldalán. A legfontosabb feltételek, amelyeket a szerződésnek rögzítenie kell: munka pontos címe és helyrajzi száma, a befejezési határidő, a tény, hogy a megrendelő és a kivitelező nem állnak rokoni viszonyban, valamint a kivitelező nyilatkozatát, hogy bevallási kötelezettségeinek eleget tesz. A szerződéshez kötelezően csatoltandó melléklet hivatott az elvégzendő munkanemeket, anyag és munkadíj költségeket részletezni.
Ezek a támogatásban elfogadható szerződés minimum feltételei. Azonban a Mák szerződés minta használata ajánlott, de nem kötelező. Így célszerű a kivitelezővel egy olyan szerződést kötni, amely tartalmazza a támogatáshoz szükséges feltételeket, másrészt pedig egy huszárvágással megoldhatja a kivitelező és megrendelő között felmerülő fenti problémákat.
Íme 3 feltétel, amiről érdemes a szerződésben rendelkezni , hogy a munka vita és felesleges költség nélkül menjen.
Fizetési ütemezés
Mindenképpen rögzítsük dátumokkal és készültségi fokokkal a szerződésben, hogy mely napon kell fizetni a kivitelezőnek, és a kifizetésnek mi a feltétele, például valamilyen munka elkészülte.
Gyakori eset, hogy nagyobb munkák esetében a Kivitelezők előleget kérnek. Ez általában az anyagok megvásárlásához és a felvonulási költségek fedezetéhez lehet szükséges. Abban az esetben, ha az anyagokat a megrendelő vásárolja, úgy csak munkadíjra nem célszerű a kivitelezőnek előleget adni, - főleg, ha ismeretlen a cég számunkra. Ilyen esetben inkább felvonulás és a munka megkezdése után szakaszosan fizessük a munkadíjat a teljesítés mérföldköveinek megfelelően.
Fizetési ütemezés esetén szintén a “valami nem stimmel” árulkodó jele lehet, ha már a befejezés előtt elkéri az összes díjat a kivitelező. Mindig hagyjunk fizetendő díjat, amelyet csak a munka teljes befejezése és átadása után fizetünk ki, mert ez esetben, ha bármely probléma merül fel a teljesítéssel , van miből visszatartanunk kötbérre, javítási költségekre.
Tételes anyag és munka leírás
A legjobb eset az, ha a munkáról tervek és anyagkiírás készül, mely a szerződés melléklete lehet. Ilyenkor teljesen egyértelmű és követhető, hogy a kivitelező a megadott díjért milyen munkát vállalt el, hány elektromos kiállást szerel, meddig burkolja a fürdőszobát, milyen minőségi laminált padlót vesz meg.
Kisebb felújítások esetében persze általában nem áll rendelkezésre tényleges rajzolt terv, de akkoris fontos , hogy legalább az elképzelésünk már meg legyen, mit, hova, mennyit és milyen minőségben akarunk.
A legtöbb projekt azért fuccsol be, mert ezek a feltételek nincsenek tisztázva, menet közben sok a kérdés, tisztázatlan körülmény, félreértés, amitől a kivitelező frusztrált, a megrendelő pedig becsapottnak érzi magát.
Tehát fontos, hogy a szerződés melléklete legyen a lehető legpontosabb munka műszaki leírás és anyag kiírás, és menet közbeni bármely módosítást vagy igényt, írásban - legalább emailben - kommunikáljunk, mindkét fél érdekében.
Kötbér
Célszerű rögzíteni a szerződésben, hogy mi történik, ha bármelyik Fél a kötelezettségeivel késik, hibás a teljesítés, meg sem történik, vagy utólag derül fény a hibára.
Fontos tudni, hogy garanciális kötelezettségek a kivitelezőt - ha van szerződés és számla , és nem azt mondja, hogy még életében nem látott minket, nemhogy bármit felújított volna nálunk - jogszabály alapján is kötelezik, azonban kötbér fizetésére csak az esetben köteles, ha azt külön nyilatkozatban vállalja. Ennek mértékét a Felek szabadon határozzák meg. Kiköthető késedelmi, meghiúsulási vagy akár hibás teljesítési kötbér is. Ezek mértékét akár fix napidíjban, vagy akár az egész összeghez vetített százalékos arányban is meghatározhatjuk .
Az azonban egyértelmű, hogy hiába a kötbér vállalás, a kivitelező nagyon ügyesen fog tudni kibújni alóla, ha a szerződés nem rögzíti egyértelműen a feladatokat, vagy, ha mentközben sok a változtatás, vagy nem tud haladni a munka, amíg egy- egy kérdés megválaszolásán gondolkodunk. Így a felsorolt feltételek mind együtt működnek, egyik a másik nélkül nem tud érvényesülni és védeni minket.
Szóval ne érjük be egy egy oldalas szerződéssel, foglaljunk mindent írásba, és álljunk két lábbal a földön, akkor is, amikor a kivitelezővel leülünk tárgyalni.