Faber Master

Faber Master #mindenamiépítőipar

Faber Master #mindenamiépítőipar

5 dolog, amiért utálni fogja a párját a felújítás alatt

és 4 tipp, hogyan ne örüljön meg tőle, mire elkészül az otthonuk

2023. április 20. - Faber Master Kft

Generálkivitelezőként általában fiatal házaspárok otthonainak felújításán dolgozunk. Az évek alatt végig  menedzselt jó pár felújítás során beleláttunk, mik a legnagyobb kihívások a párok között és mik azok a praktikák, amikkel ezeket át lehet hidalni.

 

pexels-tima-miroshnichenko-6474506.jpg

 

Egy felújítás, ha egyedül csinálja az ember, megterhelő. Minden apró döntést egyedül kell meghozni, és nincs kivel megosztani a terhet. De, ha a párjával közösen újít fel az ember, a legnagyobb kihívás az, hogy ne vesszenek össze már az első csempe boltban. Egy a párunkkal közös felújítás alatt, bár megoszlanak a terhek, de eltérhetnek az igények is. De, hogyan hangoljuk ezeket, úgy össze, hogy menetközben és a végén is, mindenki maradéktalanul boldog legyen?

Amiért utálni fogja a férjét a felújítás alatt

Mint, ahogy annak lennie kell, minden pár először a legnagyobb lelkesedéssel indul el, hogy körbe nézzen a lakberendezési boltok kínálata között. De amíg a hölgyek minden lehetőséget és minden boltot látni akarnak, addig a férjek általában az első bolt után bemondják az unalmast.

A legtöbb esetben a feleségek felelnek a designért, míg a férjek főleg a pénzügyek őrei lesznek a felújítás alatt, ami nem teszi könnyűvé például a burkolatok kiválasztását. Mert hiába mutogatjuk szeretett párunknak a tiszta fehér és a hamvas fehér csempét, ő bizony csak sima fehéret lát és az ára szerint akar majd dönteni.

Így a legtöbb design ötletet a férjek nem értik, és nem is tudják elképzelni. Sok esetben felesleges pénzköltésnek tartják. Persze, imádott feleségük boldogságáért beleegyeznek néhány ötlet megvalósításába, de nem túl nagy lelkesedéssel.

Azonban, ahogy halad előre a munka, és kezd körvonalazódni a látvány, egyre inkább kezdenek lelkesedni az ötletért, amit mikor elkészül, már oly büszkén mutogatnak a barátaiknak. Szinte azt sugallják, mintha minden a saját ötletük lett volna. 

Mert a férfiak igenis szívesen veszik ki a részüket a felújítás alatt, de a design helyett, inkább abban, hogy pénz spórolás érdekében, maguk vállalnak fel apróbb feladatokat. Mert, hát minek ahhoz szakember, hogy felszereljék a fürdőszoba polcot. Majd megoldják azt ők maguk. Előbb, vagy inkább a beköltözés után 1-2 évvel utóbb.

Amiért utálni fogja a feleségét

De mielőtt megkövezzük a férfiakat botrányos viselkedésükért, leszögezhetjük azt is, hogy a felújítás alatti nehézségeknek a nők is bőven okozói.

pexels-sam-lion-6001244.jpg
 

Ahogy először elhangzik a gondolat, hogy felújítjuk a lakást, a nők már készítik is az új táblát a pinteresten, hogy megtalálják az inspirációt álmaik otthonáról.

Meg is találják, általában minden nap egy újat. Mert a bőség zavarában, többször elbizonytalanodnak a saját választásaikban, és egyik ötlettől a másikig ugrálnak.

Ezt persze boldogan mesélik el minden nap párjaiknak, hisz milyen boldogság, hogy van kivel megbeszélni és közösen megálmodni az álom otthont. Egészen addig, míg hasonló a vélemény.

De, amikor nem egyeznek az elképzelések, vagy esetleg a férj egyenesen nem kivitelezhetőnek titulálja az ötletet, máris kezdetét veszi a hidegháború.

Mert a hölgyek a felújítás alatt a férjeikre néha nem egyenrangú megrendelőként, hanem a szakmunkás brigád egyik tagjaként tekintenek, aki azért van, hogy megvalósítsa az ötleteit.

 

Tippek a béke érdekében

Bár ezeket olvasva azt gondolnánk, tényleg nincs olyan házasság, ami túlélne egy építkezést. De természetesen nem ilyen rossz a helyzet. (Tudtunkkal egyetlen ügyfelünk se vált el a felújítás óta.)

De, hogy a béke megmaradjon a felújítás egyébként is stresszes ideje alatt, íme néhány tipp, amit érdemes kipróbálni.

 

  1. Közös pinterest

 

kitchen-2.png

 

A korábbi cikkeinkben már sokszor írtunk arról, hogy mennyire fontos a felújítás előre tervezése. Ennek egyik lépése az inspiráció keresése és a moodboardok készítése.

Amennyiben a párunkkal nem teljesen egyező az ízlésünk, úgy érdemes egy közös pinterest táblát készíteni, ahova mindenki elmentheti az általa kedvelt fotókat.

Ezeket időről időre érdemes közösen átnézni, és megkeresni rajta melyek a közös elemek – hasonló színek, elrendezések, anyagok – amik mindenki elmentett képein visszaköszönnek. Ezeket érdemes a design alapjaként használni, és ehhez hozzáépíteni a többi elemet.

 

  1. Mindenkinek jár egy ötlet

 

A második lépésként a megtervezett alap mellé, valósítsuk meg mindenkinek egy vágyott elemét.

A felújítás alatt mindig arra törekedjünk, hogy egyenlően osszuk el a terheket és a megvalósításokat is. Így mindenki tényleg sajátjának fogja érezni az elkészült otthont.

Ehhez jó módszer lehet, ha mindenki összeírja mi az a dolog, ami neki nagyon fontos és nem tud elengedni, és mi az, ami számára nem túl lényeges.

Az olyan döntésekben, mint a burkolatok vagy a falszínek igyekezzünk kompromisszumra jutni, hiszen ezek az elemek alapvetően meghatározzák a teret, és nagyon hangsúlyosak. De kisebb elemekben, ami számunkra a nem túl lényeges listára került fel, lehetünk engedékenyek a másik felé, és megvalósíthatjuk az Ő elképzelését egy az egyben.

Például egy fal dekorálását tapétával vagy más falburkolattal valósítsuk meg a párunk ízlése szerint. A másiknak meg például hagyjuk meg a bútorfogantyú kiválasztását.

 

img_2721.jpg
 

 

  1. Aludjunk rá egyet

 

Általános jelenség a termékek vásárlása során, hogy a párok elmennek egy csempe boltba, valaki meglát egy padlólapot, beleszeret a bolt kicsit homályos világítása alatt, és egyszerűen tudja, az, kell neki. A másik fél a béke és a szeretet jegyében  - még, ha nem is az igazi egyetértés érzésével, de – beleegyezik. Megveszik, hazaviszik, és örülnek. 

Aztán a neten látnak egy másikat , ami talán jobb. Ez meg otthon kibontva, már nem is olyan jó. És hát, nem is pont olyan a színe, mint a boltban. És igazából nem is feltétlen tetszik. De semmiképp se illik a többi dologhoz , amit már megvettek.

 Ez egy amúgyis nehéz szituáció. Ha ehhez még hozzájön a beleegyező fél, „ na tudtam, hogy nem kellene megvenni” szemrehányása, nagyon rossz lesz a hangulat.

Az ilyen nagy horderejű döntéseknél, sosem szabad elsőre dönteni. Sokan nem tudják, de a legtöbb csempeboltból például lehet elhozni mintákat. Érdemes ezt tenni, és a csempét vagy a színmintát ott megnézni, ahol használni fogjuk. 

Mert különböző fényekben és más dolgok mellett a színek eltérőnek mutatkozhatnak. Például egy fehér csempe a fehér festés mellett szürkének hathat.

  1. Közös feladatlista

Az együttműködés nem csak a design szempontjából fontos, de a feladatok megoszlása során is. Egy felújítás alatt rengeteg elvégzendő feladata van a megrendelőknek. Legyen az valamilyen engedély beszerzése, termékek megvásárlása, csomagok átvétele, kivitelezőkkel való egyeztetés, kifizetések bonyolítása.

Nézzük meg kinek mi az erőssége, és aszerint osszuk el amennyire csak a lehetőségünk engedi, egyenlően a feladatokat.

Érdemes rendszeresíteni egy füzetet, amibe mindenki beleírhatja a fontos infókat, így nem történik meg, hogy elfelejtünk valamit megbeszélni a másikkal, vagy valaki nem tud egy fontos információt a feladata elvégzéséhez.

 

1.PNG

 

A neten található ingyenesen letölthető felújítás tervező füzetek például nagyon jók arra, hogy egybe lássuk a felújításunk lépéseit. Felírhatjuk a méreteket, a design ötleteinket, a szükséges munkákat, a termékeket, amiket a boltban láttunk. Így helyen tervezhetjük a felújításunk.  

Bár egy felújítás sosem sétagalopp, de ha előre tervezünk, folyamatosan kommunikálunk és nem felejtjük el, mennyire szeretjük a párunkat, amúgy, akkor nagyobb katasztrófa nélkül megvalósíthatjuk álmaink otthonát.

A bejegyzés trackback címe:

https://fabermaster.blog.hu/api/trackback/id/tr9318106768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterséges Geci 2023.04.21. 15:49:02

A legfőbb: a férfi magyarázhat, hogy x dolog miért nem lesz jó úgy, ahogy a zasszony képzeli, az ellenérvek leperegnek róla. Aztán amikor meg bejön a jóslat (nem jó a tükör oda, ahová asszony képzelte, a lámpa máshova való, a kábelek a falban pont nem jók úgy, ahogy a "mester" megálmodta, de asszony ragaszkodik hozzá, mert már az anyjáéknál is ő dolgozott stb.), akkor meg "javítsd meg", "találj jobbat". :D

Kerma · www.kerma.hu 2023.05.03. 23:32:03

Tetszett a cikk. Köszönjük! Üdv, Kerma Design
süti beállítások módosítása